Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt egymillió aláírásban bízik

Azért kell egymillió aláírást összegyűjteni a 14. havi nyugdíj bevezetése érdekében, mert az kötelezné a választások után megalakuló kormányt - mondta Semjén Zsolt csütörtökön, Kalocsán tartott lakossági fórumán.


Dátum: 2006-02-16 20:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:33.217026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egymillió aláírás a következő kormányt morális és politikai értelemben is arra kötelezné, hogy bevezesse a 14. havi nyugdíjat - mondta a Fidesszel közös listán induló Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a több száz érdeklődő előtt tartott rendezvényen. Kifejtette: a 14. havi nyugdíj bevezetése 40 milliárd forint többletkiadást jelentene, aminek meglesz a gazdasági alapja. Semjén Zsolt álságosnak nevezte a 40 ezer forintos babakötvény bevezetését, amikor szerinte a Gyurcsány-Medgyessy-kormány minden egyes magyar állampolgárnak 1,5 millió forint adósságot rakott a nyakába.

"Azt kellene mondaniuk, hogy másfél millió mínusz negyvenezer" - jegyezte meg. A KDNP elnöke a dél-koreai gumigyár Magyarországra telepítésével kapcsolatban azt mondta, hogy előtte tönkretették a Taurus gumigyárat, ahol a munkások százait bocsátották el. "Minden egyes munkahelyet a dél-koreai cég úgy hoz létre, hogy azt a magyar állam húsz millió forinttal támogatja" - fűzte hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek