Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington továbbra is finanszírozza palesztin

Az Egyesült Államok továbbra is finanszírozza ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetét (UNWRA) - közölte Condolezza Rice amerikai külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottsága előtt csütörtökön.


Dátum: 2006-02-17 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:36.720025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Eleget kívánunk tenni a palesztin nép alapvető humanitárius szükségleteinek" - jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője.

"Nem szeretném, ha leállítanánk részvételünket a palesztin gyermekek oltási programjában" - tette hozzá Rice, aki hangsúlyozta: Washingtonnak "kötelességei vannak a borzalmas körülmények között élő menekültekkel szemben", s ezt az ENSZ és hasonló szervezetek közreműködésével teszi világszerte.

Washington az általa terrorszervezetnek minősített Hamász radikális mozgalomnak a január 25-i palesztin törvényhozási választásokon aratott győzelme után bejelentette, hogy felülvizsgálja a palesztinoknak nyújtott támogatását. A szenátus és a képviselőház határozatot fogadott el a közvetlen segítség leállításáról, ha a Hamász továbbra is Izrael elpusztítását szorgalmazza.

A Hamász választási győzelme előtt az Egyesült Államok 2006-ra 150 millió dolláros támogatást irányzott elő a palesztinoknak nemzetközi fejlesztési szervezete, az USAID közreműködésével, és további 84 millió dollárt az UNWRA révén.

Az ENSZ Közel-keleti Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Palesztin Menekültek számára (UNRWA) az arab-izraeli háborúk következtében otthonukat és megélhetésüket vesztett, a Gázai övezetben, Szíriában, Jordániában és Libanonban menekülttáborokban élő palesztinokat segíti egészségügyi, oktatási, szociális szolgáltatásaival, a térségbeli kormányokkal együttműködve.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek