Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma megkezdődnek a február-márciusi érettségi vizsgák

Mától 41 tárgyból 2.565 diák érettségizik ötven vizsgahelyszínen és tizenkét városban a február-márciusi vizsgaidőszakban. A matúra ma a német nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelivel kezdődik, ekkor csupán egyetlen diák vizsgázik emelt szinten.


Dátum: 2006-02-17 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:37.906455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizsgák hétfőn magyar nyelv és irodalommal, rajzzal folytatódnak, amelyet kedden a matematika, a földrajz és az ének, szerdán a történelem és a kémia vizsgák követnek.

A szóbeli vizsgákat emelt szinten március 16-18, illetve március 20-22 között, középszinten március 27-31 között tartják.

A március 31-én záruló érettségikre emelt szinten 2.575, középszinten 592 vizsgát regisztráltak. A diákokat érintő jogszabályi változás nincs, az érettségi logisztikáját viszont szigorították.

Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője az MTI-nek elmondta: a mostani érettségit elsősorban a korábban már vizsgát tett diákok számára hirdették meg, ebből adódik, hogy a vizsgák többsége emelt szintű.

A lehetséges vizsgafajták a február-márciusi szezonban: kiegészítő, ismétlő, szintemelő, javító és pótló érettségi vizsga. A tételeket a mostani vizsgákra 25 körzetközponti jegyzőhöz szállítják, szállították ki, ahol az érintett intézmények vezetői tételesen átnézik a jegyzőknél a csomag tartalmát, azok felbontása nélkül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek