Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: a kormánytöbbség a családok ellen szavazott

Mátrai Márta, az Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottságának fideszes elnöke szerint a testület MSZP-SZDSZ-többsége szerdán "újra a családok és gyermekek ellen szavazott, és újra nemet mondott a megözvegyült idősek sorsának javítására". A fideszes politikus erről közleményben tájékoztatta a sajtót.


Dátum: 2002-10-02 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:01.867588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Jellemző a koalíció gondolkodására, hogy a Fidesz szakpolitikusai által elkészített szociálpolitikai javaslatot a kormánypártok pusztán politikai féltékenységből ellenezték - áll a dokumentumban.

Mátrai Márta közölte: a kormányoldal önző hatalmi arroganciája érvényesült, amikor nemet mondott a javaslatra, amelynek révén lehetővé vált volna a gyermeket vállaló családok kedvezőbb lakásépítési támogatása, a legszegényebb gyermekek fokozott megsegítése, a nagyszülők által a gyes nyugdíj melletti felvétele és a megözvegyült idős embereke életének könnyebbé tétele.

- Gyenge és elesett embereket csapott arcul a kormány azért, hogy leszavazhasson egy segítő szándékú ellenzéki kezdeményezést - olvasható a közleményben.

Mátrai Márta emlékeztet arra, hogy az ülésen Szűcs Lajos fideszes képviselő figyelmeztette a kormánypárti honatyákat, hogy a kormány még a családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló koalíciós határozati javaslatról is elmulasztott időben döntést hozni.

- A jogos felvetésre a lelkiismeretük elől menekülő kormánypárti politikusok botrányos cinizmussal egyszerűen elhagyták az üléstermet - fogalmaz a fideszes bizottsági elnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek