Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sárlavina betemetett két falut a Fülöp-szigeteken

Sárlavina betemetett két falut pénteken a Fülöp-szigetek középső részén, Leyte szigetén; akár több ezer áldozata is lehet az elemi csapásnak. Eddig négy holttestet találtak a természeti katasztrófa után, de a Fülöp-szigeteki kongresszus egy képviselője, Roger Mercado azt mondta nyugati tudósítóknak, hogy helyi tisztségviselők becslése szerint a 200-at is elérheti a halottak száma, hiszen rengetegen kerültek a huzamos ideje szakadó eső nyomán felázott hegyoldalról lezúduló sártömeg alá.


Dátum: 2006-02-17 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:39.402543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legalább ötszáz lakóházat és egy iskolát temetett be a sár. Az iskolában folyt a tanítás a szerencsétlenség bekövetkeztekor. Mindössze három ház maradt épen a két faluban."Olyan robajjal történt a sárlavina leomlása, hogy úgy tűnt, mintha felrobbant volna a hegy. Az egész környék beleremegett" - mondta egy túlélő a manilai rádiónak.

1991 novemberében 6000 ember vesztette életét Leyte szigetén egy hasonló sárlavinában; azt is egy trópusi vihar heves esőzései váltották ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek