Ma megkezdődnek a február-márciusi érettségi vizsgák
Mától 41 tárgyból 2.565 diák érettségizik ötven vizsgahelyszínen és tizenkét városban a február-márciusi vizsgaidőszakban.
Dátum: 2006-02-17 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:41.232297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A matúra ma a német nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelivel kezdődik, ekkor csupán egyetlen diák vizsgázik emelt szinten. A vizsgák hétfőn magyar nyelv és irodalommal, rajzzal folytatódnak, amelyet kedden a matematika, a földrajz és az ének, szerdán a történelem és a kémia vizsgák követnek.
A szóbeli vizsgákat emelt szinten március 16-18, illetve március 20-22 között, középszinten március 27-31 között tartják.
A március 31-én záruló érettségikre emelt szinten 2.575, középszinten 592 vizsgát regisztráltak. A diákokat érintő jogszabályi változás nincs, az érettségi logisztikáját viszont
szigorították.
Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője az MTI-nek elmondta: a mostani érettségit elsősorban a korábban már vizsgát tett diákok számára hirdették meg, ebből adódik, hogy a vizsgák többsége emelt szintű.
A lehetséges vizsgafajták a február-márciusi szezonban: kiegészítő, ismétlő, szintemelő, javító és pótló érettségi vizsga.
A tételeket a mostani vizsgákra 25 körzetközponti jegyzőhöz szállítják, szállították ki, ahol az érintett intézmények vezetői tételesen átnézik a jegyzőknél a csomag tartalmát, azok felbontása nélkül.
MTI - fideszfrakcio.hu