Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rettegést kiváltó magyar településnevek

Egyre hevesebb indulatokat gerjeszt Szlovákiában Csáky Pál, a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes tárcaközi egyeztetésre felterjesztett javaslata a magyar helységnévtáblák használatát illetően. A nacionalista Szlovák Nemzeti Párt szerint Csáky sértegeti a szlovákokat, míg az MKP-s politikus úgy véli, hogy csupán egy régóta húzódó, diszkriminatív törvény hatályon kívül helyezéséről van szó, összhangban az uniós szabályozással.


Dátum: 2006-02-17 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:42.700211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szlovákia a két évvel ezelőtti uniós csatlakozáskor elfogadta ugyan az európai nyelvi chartát, azonban ezt több pontjában nem valósította meg. Az egyik ilyen pont az úgynevezett táblatörvény, vagyis a községek elnevezéséről szóló szabályozás. Az 1994-ben hozott törvény értelmében ma is lehetőség van ugyan a kétnyelvű (szlovák, valamint kisebbségi nyelvű) helységnévtáblák használatára azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot.

Ez a törvény azonban tartalmaz egy kitételt, miszerint nem tartoznak a hatálya alá azok a települések, amelyek szlovák történelmi személyek nevét viselik. Összesen 14 ilyen település van az országban, köztük a régióba tartozó Párkány (Stúrovo) és Ógyalla (Hurbanovo). Ezeken a helyeken hiába vannak túlnyomó többségben a magyarok, a törvény tiltja a magyar nyelvű táblák, így a városok történelmi nevének használatát is.

Csáky a lapnak elmondta, hogy a módosítás beterjesztését két dolog indokolta. "A legutóbbi, 2001-es népszámlálás adataiból kiderült, hogy több helyen változott a lakosság összetétele, számos településen elérte a kisebbségek lélekaránya a 20 százalékot. Főleg a ruszin kisebbség gyarapodott, ezért több községben lehetőség nyílt a kétnyelvű táblák használatára. A másik ok pedig az 1994-es törvény értelmetlen kitétele a szlovák történelmi személyek nevét viselő települések táblahasználatáról. Véleményem szerint ez diszkriminatív, és ezt szeretnénk megváltoztatni a tervezettel" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

A módosítás - amelynek beterjesztéséről még januárban, tehát a kormányszakadás és az előrehozott választások kiírása előtt egyeztetett az MKP a Koalíciós Tanáccsal - nem érintené a hivatalos ügyintézésben a települési névhasználatot, ott továbbra is a szlovák elnevezés maradna használatban. "Semmi másról nincs szó, mint hogy az érintett 14 község és város is kiírhassa a szlovák mellett a történelmi, magyar elnevezést is" - foglalta össze tömören a módosítás lényegét Duray Miklós, az MKP ügyvezető elnöke.

A szlovák nacionalista erők, a Ján Slota nevével fémjelzett Szlovák Nemzeti Párt, valamint a Meciar vezette HZDS (az eredeti törvény egyébként éppen Vladimír Meciar miniszterelnöksége idején készült) egyre indulatosabban támadják Csákyt és a módosítást. A többi parlamenti erő ugyan visszafogottan nyilatkozott a témában, de a jelenlegi politikai helyzetben csekély a valószínűsége annak, hogy még ebben a ciklusban elfogadja az országgyűlés a tervezetet. "Ezt az anyagot én már korábban küldtem tárcaközi egyeztetésre, csak most kapta fel a sajtó. Miután már csak két parlamenti ülés lesz ebben a ciklusban, túl nagy esélyt nem látok arra, hogy elfogadásra kerüljön a tervezet, de az MKP ezt a továbbiakban, a következő ciklusban is szorgalmazni fogja" - jelentette ki Csáky Pál.

Az érintett települések közül Párkány alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy bár Párkány - természetesen - üdvözölné a módosítás elfogadását, de véleménye szerint a jelenlegi helyzetben erre egyáltalán nincs esély. Magyar Bertalan hozzátette, hogy az 1994-es törvény bevezetése előtt a város határaiban magyar nyelvű táblák is ki voltak rakva, ezeket azonban rendszeresen összefirkálták, megrongálták, a törvényi szabályozás bevezetését követően pedig már csak a Stúrovo felirat jelzi a város nevét - hivatalosan. Párkányban ugyanis a város vezetése ezek mellé a táblák mellé kihelyezte a több nyelven - köztük magyarul - íródott, "Üdvözöljük Párkányban!" feliratot, ezzel kerülve meg a meciari szabályozást.

Ógyalla, azaz Hurbanovo polgármestere, Basternák László a Hídlapnak elmondta, hogy Jozef Miroslav Hurbannak, Szlovákia egyik neves írójának semmi köze sincs a városhoz, és e helységnévre 1948-ban tettek szert, amikor is a reszlovakizáció jegyében a magyar helységeket szlovák személyekről nevezték el. Basternák véleménye szerint Csáky Pál javaslata ebben ciklusban valószínűleg nem lesz elfogadva, de bízik benne, hogy a későbbiekben sikerül megvalósítani a módosítást. A polgármester elárulta, hogy egy olyan megoldáson is gondolkodnak, amely szerint az önkormányzat megvásárolna egy-egy területet a város mindkét végén, és ott egy oszlopon nemcsak magyarul és szlovákul, hanem angolul és németül is szerepelne a helység neve, ráadásul hozzátennénk azt is, hogy: Üdvözöljük Ógyallán, Feszty Árpád szülővárosában!

Párkány név-története a krónikák szerint a római kortól ismert. Ekkor a Limes egyik hídfője volt e helyen, amelyet a források Anavum néven említenek. Később a garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó alapítólevele a helyet Kakath néven említi. A következő névváltozás a török hódoltsághoz fűződik, több dokumentum Dsigerdelen Parkan-ként említi a települést, amely szó szerint fordításban "az ellenség májába ékelődő erőd"-öt jelent. A török elnevezésből maradt meg a Parkan, később Párkány név, amelyet 1947-ben változtattak Stúrovo-ra.

Párkány "névadója", Ludovít Stúr szlovák nemzetiségi politikus és író, az 1840-es években és 1848-ban a szlovák nemzeti mozgalom egyik vezéralakja. A pozsonyi evangélikus líceum tanára volt, majd 1845-től kiadta az első szlovák politikai lapot, a Szlovák Nemzeti Újságot. 1848 nyarán részt vett a prágai szláv kongresszuson, szeptemberben egyik vezetője a Magyarországra betörő szlovák szabadcsapatnak.

Magyarországon az 1993. évi LXXVII törvény szabályozza a kétnyelvű táblák használatát. A törvény kimondja, hogy a helység-, utca- és intézménynevek kiírandóak a kisebbségek nyelvén is, amennyiben a településen működő kisebbségi önkormányzat azt kérvényezi - tájékoztatta lapot Pilisvörösvár (Werischwar) polgármestere, Grószné Krupp Erzsébet.

Az Ister-Granum Eurorégió magyarországi települései közül a legtöbb használja az adott nemzetiség nyelvén belüli elnevezést is, a legtöbb helyen a magyar nyelvű tábla mellett a nemzetiségi elnevezés is olvasható: Csobánka-Cobanka és Tschowanka, Csolnok-Tscholnok, Dág-Dacha, Kesztölc-Kestúc, Kismaros-Kleinmarosch, Leányvár-Leinwar, Máriahalom-Kirwall, Mogyorósbánya-Modorós, Nagybörzsöny-Deutschpilsen, Nagymaros-Grossmarosch, Nyergesújfalu-Sattelneudorf, Piliscsév-Cív, Piliscsaba-Tschawa, Pilisszántó-Santov, Plisszentkereszt-Mlynky, Pilisszentlátszó-Senváclav, Süttő-Schitta, Tát-Taath.

Szép Éva, Hídlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek