Újabb segélyt küldött Esztergom Székelyföldre
Az esztergomi Szent Lázár Alapítvány újabb segélyszállítmányt küldött a székelyföldi árvízsújtotta falvaknak. A Székelyudvarhelytől néhány kilométernyire fekvő Bögöz községbe február 15-én érkezett meg a magyar kamion. Az augusztus végi árvíz számos falvat érintett Székelyudvarhely környékén. A katasztrófasújtotta települések közé tartozott az említett Bögöz, valamint a közigazgatásilag hozzá tartozó nyolc szomszédos település is. Az árvíz pusztítását követő napokban, az egész országban gyűjtéseket rendeztek.
Dátum: 2006-02-17 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:43.349864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Esztergomi Városi Televízió rendezésében is sor került egy jótékonysági gálaműsorra, majd a város önkormányzata ötmillió forint támogatást juttatott el Bögöznek.Ezt követően is több szállítmányt indítottak az árvízsújtotta térségbe a Szent Lázár Alapítvány védnöksége alatt, és ehhez komoly segítséget nyújtott a Máltai Szeretetszolgálat esztergomi szervezete is. Az idei év elején, a Szent Lázár Alapítványnál ismét öszszegyűlt egy szállítmányra való adomány. Szilágyi Ferenc, Bögöz alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy február 15-én érkezett meg a kamion, mely műszaki cikkeket, konyhai felszereléseket, ruhaneműt, takarítószereket, autós-kiegészítőket, valamint mezőgazdasági szerszámokat szállított a helyszínre. A nyár óta eltelt hónapok az érintett településeken az építkezés, helyreállítás jegyében teltek, s a mai napig fontos támogatást jelent az ott élőknek, ha Magyarországról segélyszállítmány érkezik. Vannak családok, akiknek a házát vitte el a megáradt patak, így használati tárgyaknak, ruhaneműnek egyaránt hasznát veszik.
Forrás: Hídlap
fideszfrakcio.hu