Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Forgalmi adó a kulturális szférában

A Filmszakmai Kerekasztal nem ért egyet azzal, hogy az adótörvény módosításaként változzon a filmszakmát érintő áfaszabályozás. - Nem értünk egyet, mert jelenleg folyamatban van a filmtörvény előkészítése, és minden ilyen jelentőségű változtatásnak ezen belül kell megtörténnie - tartalmazza a filmes szakmai szervezeteket tömörítő kerekasztal szerdai állásfoglalása.


Dátum: 2002-10-02 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:02.453222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az adótörvény módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében - a Pénzügyminisztérium indoklása szerint az EU-jogharmonizáció miatt - a filmgyártást és - forgalmazást a kedvezményes, 12 százalékos adókörből átsorolnák a 25 százalékos termékkörbe. A filmes érdekképviseleti szervezet álláspontja szerint az európai integrációra való hivatkozással nem indokolható az "elhamarkodott" módosítás, mivel az csak a teljes csatlakozással válik kötelezővé. A filmesek utalnak arra, hogy az Európai Unióban most vizsgálják azt az ajánlást, amely a teljes audiovizuális szektorra kiterjesztené a kedvezményes vagy nullakulcsos áfát. A kerekasztal - amely ez év júliusában nyújtotta be a pénzügyi és kulturális tárcának a filmtörvény koncepcióját - rendkívül sajnálatosnak tartja a kialakult helyzetet. Ez szerintük azt bizonyítja, hogy nem megfelelő szinten és hatékonysággal zajlik az egyeztetés.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma arra törekszik, hogy a filmes tevékenységek adóterhe ne növekedjen - nyilatkozott Kocsi László politikai államtitkár szerdán az MTI-nek.

Közlése szerint még egyeztetnek a pénzügyi tárcával a filmgyártást és - forgalmazást, illetve a videógyártást és -forgalmazást terhelő általános forgalmi adó mértékéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek