Elrabolták az egyik leggazdagabb iraki üzletembert és fiát
Elrabolták az egyik leggazdagabb iraki üzletembert és bankár fiát bagdadi családi házukból; a katonai gyakorlóruhába öltözött, fegyveres támadók a vállalkozó öt testőrét megölték - közölte pénteken a belügyminisztérium egyik illetékese.
Dátum: 2006-02-17 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:46.064325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Galeb Kubbát, a Bászrai Nemzetközi Befektetési Bank és az ar-Rafidejn légitársaság vezérigazgatóját, a bászrai kereskedelmi kamara elnökét, és Haszan nevű fiát, a bank főigazgatóját csütörtökön helyi idő szerint este 11 óra körül hurcolták el otthonukból, a főváros nyugati részén fekvő Jarmúk negyedből. A kisbuszon érkezett emberrablók tűzpárbajt vívtak a vállalkozó testőreivel, akik közül ötöt lelőttek - tette hozzá a belügyminisztériumi forrás.
Az Irakban állomásozó nemzetközi erők szóvivője, Rick Lynch tábornok múlt heti sajtótájékoztatóján az emberrablások számának megszaporodásáról számolt be, amit azzal magyarázott, hogy a felkelőknek valószínűleg pénzre van szükségük akcióikhoz, és gyakoriak "az aljas indokból elkövetett emberrablások is".
Biztonsági források péntek reggel rendőrségi őrjáratok elleni pokolgépes merényletekről adtak hírt Bagdadban és az észak-iraki Kirkuk közelében. A támadásokban a rendfenntartó erők öt tagja sebesült meg, hárman közülük súlyosan. Az iraki főváros egyik északi negyedében, Soalában négy holttestet találtak, az áldozatok kilétét még nem sikerült megállapítani.
MTI - fideszfrakcio.hu