Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adócsökkentésre van szüksége az országnak

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy állítsa le az áfa-emeléssel kapcsolatos pénzügyminisztériumi munkákat. Az országnak nem adóemelésekre, hanem adócsökkentésre van szüksége - mondta el Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga


Dátum: 2006-02-17 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:46.664999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány álljon el az adóemeléstől

Veres János pénzügyminiszter újságírók előtt arról beszélt, hogy készülnek egy magasabb áfakulcs előkészítő munkái - emlékeztetett Varga Mihály. Ez egy olyan egykulcsos áfakulcs lehet, ami nyilván a mostani 20 százalékos tételt tartalmazná - emelte ki, majd rámutatott: ez azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc újra egy áfaemeléssel kísérletezne az embereken.

Ezt egyszer már, 2004-ben, megtették, akkor a földgáz áfa-kulcsa 12-ről 15 százalékra, a villamos energiáé 12-ről 25 százalékra, az élelmiszereké 12-ről 15 százalékra, és a gyógyszereké 0-ról 5 százalékra emelkedett. Ez volt az a bizonyos lépés, amivel jelentős mértékben növelték az adóbevételeket.

Az áfa-emelés inflációhoz vezetett - tette hozzá -, emellett, másik mellékhatásként 2004-ben 10 év után először csökkentek a reálbérek Magyarországon, azaz az emberek rosszabb jövedelmi pozícióba kerültek. Ezért a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne kísérletezzen újra ezzel a lépéssel, hiszen a hírek arról szólnak, hogy a gyógyszerek áfa-kulcsa 5-ről 20 százalékra, a földgázé 15-ről 20 százalékra, az élelmiszereké 15-ről 20 százalékra, a tankönyveké pedig 5-ről 20 százalékra emelkedik. Tehát magasabb kulcsba kerülnek ezek az alapvető fogyasztási javak.

Mindez negatív gazdasági hatásokhoz vezet - hangsúlyozta -, így csökken a versenyképesség, drágább lesz minden az országban, emiatt újabb munkahelyek kerülnek veszélybe, drágulnak a hitelek, és elbizonytalanodnak a befektetők, hiszen azt látják, hogy nincs ebben az országban következetes, kiszámítható és megbízható gazdaságpolitika. Éppen ahogy a kormánynak tetszik, úgy kezd el dolgozni különféle forgatókönyveken. Ez instabilitást hozhat a magyar gazdaság számára.

Januári inflációs adat: 2,2 százalék, jóval felette van a várt értéknek, hiszen azt gondoltuk, hogy az áfa-csökkentés hatására az infláció mértéke kisebb lesz. Nem így történt- mutatott rá a politikus. Az az elmúlt tíz évben megszokott gyakorlat igazolódott be, miszerint ha adóemelés van, az azonnal végiggyűrűzik a fogyasztási cikkek árain, viszont ha adócsökkentés, akkor az csak hosszú távon, a verseny erősödésével együtt tud csökkenni. Tehát ha a kormány növeli az áfa-tételeket, akkor nagyon könnyen elképzelhető, hogy megduplázódhat az infláció mértéke, ami szintén kihatással van a reálkeresetekre. Így az alacsony jövedelműek megint vesztesek lesznek. A magasabb kulcs 150 milliárd forintot hozhat az államkasszába, így ennyit vesznek el az emberektől.

Az ország gazdaságfejlesztési lépések nélkül nem tud kilábalni a mostani helyzetből, az államháztartás nem tud egyenesbe kerülni - tette hozzá, ezért a Fidesz arra kéri az kormányt: állítsa le ezeket a munkákat a Pénzügyminisztériumban, és adóemelések helyett adócsökkentés irányába keressen kiutat.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3154, 'source_type': 'media', 'source_id': 242, 'target_type': 'article', 'target_id': 44993, 'relation_type': 'describes'}