A H5N1 emberre veszélyes vírust valószínűsítik a magyar vizsgálatok
Az emberre veszélyes H5N1 vírustörzset valószínűsítik a magyar vizsgálatok az elhullott madarakban - nyilatkozta az Országos Állategészségügyi Intézet igazgatója pénteken az Inforádiónak.
Dátum: 2006-02-17 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:47.810455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tekes Lajos elmondta: befejezték a vizsgálatokat, és az eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a H5N1-es vírustörzsről van szó.
Hozzátette: hivatalosan addig nem jelentik be az eredményt, amíg Nagy-Britanniában el nem végzik a vizsgálatokat.
A nyilatkozatból - amely az Inforádió honlapján olvasható - nem derült ki, de az igazgató feltehetően a Bács megye déli részén február elején talált madarakról beszélt.
MTI - fideszfrakcio.hu