Századvég: most a Fidesz nyerné meg a választásokat
A Fidesz-KDNP választási szövetség szerezné meg a parlamenti mandátumok többségét a januári közvélemény-kutatási adatok alapján - a Századvég Alapítvány pénteken juttatta el mandátumbecslő vizsgálatának eredményét az MTI-hez.
Dátum: 2006-02-17 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:49.283794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Századvég Politikai Elemzések Központja a magyar médiában megjelent közvélemény-kutatási adatok alapján számítógépes becsléseket végzett a parlamenti mandátumok feltételezhető megoszlására vonatkozóan. A vizsgált forgatókönyvek minden esetben a Fidesz-KDNP választási szövetség mandátumtöbbségét jelzik.
A számítógépes szimuláció szerint hat százalékpontnyi országos összesített listás szavazatelőnnyel a Fidesz már szinte kétszer annyi egyéni mandátumhoz jutna, mint az MSZP, de még ez az eredmény sem lenne elegendő a kétharmados parlamenti többség biztosításához.
A szimulációs becslések során figyelembe vették a Fidesz és a KDNP választási szövetségének ismert tartalmi jellemzőit, valamint azt, hogy az MSZP és az SZDSZ között a jelöltek visszalépéséről szóló megállapodás jöhet létre a választások második fordulójában.
A mandátum-számítás négy forgatókönyv alapján készült. Három kétpárti és egy hárompárti parlament szimulációs tesztjét végezték el az alapján, hogy a szakértők az SZDSZ kétféle szerepét feltételezték: három forgatókönyv szerint az SZDSZ nem lépi át a parlamenti küszöböt, egy szerint 5 százalékos országos összesített listás szavazataránnyal éppen csak átlépi azt.
MTI - fideszfrakcio.hu