Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt hétig állni fog a temelíni atomerőmű

Csehországban pénteken délután több mint egyhetes kényszerleállás után ismét beindították a temelíni atomerőmű első reaktorblokkját.


Dátum: 2002-02-15 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:40.595947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Milan Nebesár, az atomerőmű szóvivője elmondta, hogy a reaktor teljesítményét fokozatosan százszázalékosra növelik, és bekapcsolják a hálózatba. Az 1000 megawattos reaktor azonban most csak néhány napig működik, majd kikapcsolják, hogy elvégezzék a szükséges javításokat. A leállás várhatóan öt hétig tart.

A leállás alatt ellenőrzik az első blokk minden berendezését, a reaktort és az úgynevezett másodlagos berendezéseket is. Lecserélik továbbá az egész tartószerkezetet, s éppen ez volt az oka annak, hogy legutóbb is több mint egy hétig állt a reaktor. Ugyancsak ellenőrzésnek vetik alá a turbógenerátort, amellyel szintén problémák voltak. Az ellenőrzés és a javítás után kezdődnek a dinamikus próbák, és ha azok jól sikerülnek, akkor beindulhat a reaktor próbaüzemeltetése. Ezt eredetileg márciusra tervezték, de Nebesár úgy vélte, hogy a felmerült problémák miatt legalább egyhónapos csúszással kell számolni.

Kapcsolódó elemek