Elásott holttestet találtak Bács-Kiskunban
A Bács-Kiskun megyei település, Fülöpszállás mellett megtalálták annak a férfinak az elásott holttestét, akinek eltűnését még január 16-án jelentették be Cegléden - közölte pénteken az MTI-vel a rendőrség.
Dátum: 2006-02-17 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:50.197220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pest megyei rendőrök az eltűnt körözése kapcsán megtalálták az 55 éves ceglédi férfi autóját Kecskeméten, majd kinyomozták, hogy az eltűntet egy fülöpszállási testvérpárral együtt látták - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A testvérpárból a 39 éves fülöpszállási férfit csütörtökön kihallgatták, aki elismerte, hogy 34 éves testvérével agyonverték a ceglédi férfit, majd fülöpszállási tanyájuk mellett egy erdős területen elásták - fűzte hozzá Hortobágyi István őrnagy.
Az őrnagy beszámolt arról, hogy a Pest megyei és a Bács-Kiskun megyei nyomozók a megjelölt területen megtalálták az elásott áldozatot.
A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottat őrizetbe vették, testvérét jelenleg is nagy erőkkel keresik.
MTI - fideszfrakcio.hu