Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a foglalkoztatási bizottság összehívását kezdeményezi

A Fidesz a foglalkoztatási bizottság összehívását, valamint a gazdasági és a munkaügyi miniszter bizottsági meghallgatását kezdeményezi a munkanélküliség növekedése miatt - jelentette be Rogán Antal kampányfőnök és Bernáth Ildikó, a testület alelnöke pénteki közös sajtótájékoztatójukon.


Dátum: 2006-02-17 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:50.762920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikusok arra várnak magyarázatot Kóka Jánostól, a gazdasági tárca vezetőjétől és Csizmár Gábor munkaügyi minisztertől, hogy két hónap alatt miért nőtt drasztikusan, 36 ezer fővel a munkanélküliek száma, illetve, hogy a kormány mit kíván tenni a még meglévő munkahelyek megőrzése érdekében.

Rogán Antal közölte: a most nyilvánosságra került "rémisztő" adatok szerint Magyarországon 436.476-ra emelkedett a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma. Drasztikus növekedés következett be ezen a területen, ami azt jelzi, hogy a kormány sikertelen volt a munkanélküliség kezelésében - jelentette ki a kampányfőnök, aki egy "436.476" feliratú táblát tartva nyomatékosította szavait.

Rámutatott: "különösen rémisztő", hogy a munkanélküliség növekedése egyre gyorsabb; Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején 96 ezerrel lett több az állástalanok száma. Az is aggasztó - mondta el a politikus -, hogy minden ötödik pályakezdő munkanélküli. A munkanélküliség növekedéséért a kormány "elhibázott" gazdaságpolitikája okolható.

Bernáth Ildikó, a foglalkoztatási bizottság alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a főként a kis- és középvállalkozásokat érintő csődhullám már 2002 szeptemberében elindult, és mostanra olyan méreteket öltött, amelyre "hosszú évek óta nem volt példa". Ennek oka a magas adó- és járulékterhekben, valamint a jogtalan áfavisszatartás miatt kialakult körbetartozásokban keresendő - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek