Az orosz légi erő támaszpontot telepít Fehéroroszországban
Oroszország légi támaszpontot létesít Fehéroroszországban, amivel évek óta először tesz fenyegető lépést Nyugat-Európa irányába - kommentálta a moszkvai média pénteken az orosz légierő parancsnokának bejelentését.
Dátum: 2006-02-17 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:55.215226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vlagyimir Mihajlov hadseregtábornok nem fedte fel, hogy hol létesül a bázis, de a Nyezaviszimaja Gazeta által megkérdezett Pjotr Gyejnyekin nyugalmazott vezérezredes a Fehéroroszország délnyugati részén lévő Baranavicsit valószínűsítette (mert az alternatíva, Mocsuliscsi túl közel lenne Minszkhez).
Oroszország már válaszlépéseket tesz, bár még nem ismert, mikor és hová telepítik Lengyelországon belül a Németországból átkerülő négy amerikai bázist - írta az orosz lap.
A közös légvédelmi rendszer erősítésére Oroszország egy hónapja megkezdte négy Sz-300-as rakétakomplexum átadását Fehéroroszországnak: az áttelepítést szállító repülőgépekkel végzik. Fehéroroszországnak már van két Sz-300-as dandárja és néhány Sz-200-as hadosztálya.
Fehéroroszország az orosz segítséggel teljesen lezárhatja a nyugat felőli irányt, s megóvhatja bázisait a légi csapásoktól - vélte a Nyezaviszimaja, amely szerint a jövendő orosz bázison (manőverező robotrepülőgépeket hordozó) hadászati bombázókat is készültségbe állíthatnak.
MTI - fideszfrakcio.hu