A Fidesz-KDNP jelöltjét rágalmazó szórólapokat terjesztettek Szombathelyen
Hende Csabát, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét rágalmazó, becsületsértő kiadványt terjesztettek ismeretlenek Szombathely 2-es számú választókerületében és a hozzá tartozó 27 településen - jelentették be a Fidesz helyi szervezetének sajtótájékoztatóján szombaton.
Dátum: 2006-02-18 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:08.590852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lazáry Viktor, a választókerület kampányfőnöke közölte: a napokban terjesztett szórólapok ügyében bejelentést tettek az Országos Választási Bizottságnál, Hende Csaba pedig rágalmazás miatt magánvádas bírósági eljárást indított ismeretlen tettes ellen.
Az ismeretlen eredetű, a Fidesz választási kiadványainak színvilágát idéző szórólapok terjesztőivel szemben több esetben rendőri intézkedést kértek és feljelentést is tettek a Fidesz aktivistái.
Lazáry Viktor elmondása szerint több bejelentés is érkezett munkatársaikhoz, miszerint Ják községben egy helyi szocialista aktivista megbízásából kiskorú gyerekek terjesztették a kiadványt. Ebben az ügyben szintén feljelentést tettek a bíróságon.
A sajtótájékoztatón kétféle szórólapot mutattak be bizonyítékként, az egyiken Orbán Viktor és Deutsch Tamás fényképe látható, a másikon Hende Csabáé. Ezeken "Rosszabbul élek, mint négy éve" felirat olvasható, illetve a képen láthatók anyagi helyzetére, vagyoni gyarapodására tesznek konkrét utalásokat a szórólapok készítői. Hende Csabát az iromány ismeretlen szerzője "köpönyegforgatónak" minősíti, utalva arra, hogy a politikus az MDF-ből távozott és a Fideszhez csatlakozott.
MTI - fideszfrakcio.hu