A Vállalkozók Pártja támogatja a Fidesz gazdaságpolitikai elképzeléseit
A Vállalkozók Pártjánál (VP) tett látogatásom során teljes mértékben visszaigazolták elképzeléseinket, mert támogatásukról biztosították a Fidesz eddig nyilvánosságra hozott gazdaságpolitikai célkitűzéseit - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke szombaton Kecskeméten.
Dátum: 2006-02-18 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:09.453434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A VP egyetértett azzal, hogy a kis- és középvállalkozókat, akik a foglalkoztatottak hetven százalékának biztosítanak munkát, azzal lehet segíteni, hogy a vállukról egyre több terhet leveszünk - mondta a nagyobbik ellenzéki párt alelnöke azon a sajtóbeszélgetésen, melyet a VP Kecskeméten ülésező vezetésével történt találkozója után tartott.
A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra, hogy a Vállalkozók Pártja velük irt alá együttműködési szerződést február 3-án.
Schmitt Pál kijelentette: a Fidesz gazdasági szakértőinek számítása szerint a társadalombiztosítási járulékok 10 százalékpontos csökkentésével további munkahelyek teremtődnek, további vásárlóerő keletkezik, és pezsegni kezd a gazdaság. Példaként hozta fel azt, hogy az Orbán-kormány idején a bérek járulékának 10 százalékpontos csökkentésével 120 ezer új munkahely jött létre.
A vállalkozók egyértelműen jelezték, hogy több embert foglalkoztatnának, ha alacsonyabbak lennének a járulékok - fűzte hozzá az alelnök.
Schmitt Pál beszélt arról, hogy a vállalkozók kifejezték elégedetlenségüket azért, hogy a Gyurcsány-kormány nem tett semmit a védelmükben.
"Nem csak a hitel- és az adórendszer, és az áfa visszatérítések üteme hátráltatja őket, hanem a szolgáltatásaik és a termékeik sincsenek megvédve a magyar piacon" - mondta.
A Fidesz alelnöke szerint óriási terheket kell a vállalkozóknak vállalni.
"Ahhoz, hogy egy munkavállaló százezer forint nettó munkabért kapjon, a vállalkozónak 17.000 forint nyugdíjjárulékot, 20.400 forint személyi jövedelemadót, 1.400 forint munkavállalói járulékot, 40.000 forint tb-járulékot, 2.000 forint egészségügyi hozzájárulást, 4.200 forint munkaadói hozzájárulást, 2.100 forint szakképzési hozzájárulást és 600 forint rehabilitációs hozzájárulást kell befizetnie" - olvasta fel példaként egy hőgyészi vállalkozó levelét a Fidesz alelnöke.
Tehát ahhoz - fűzte hozzá - hogy valaki 100 ezer forintot kapjon, 87 ezer 700 forintot be kell fizetni az államnak, ami oka a magas munkanélküliségnek, amiért fekete foglalkoztatás van, és amiért minden vállalkozó minimálbéren foglalkoztatja a munkavállalók többségét.
"Ez az, amin a Fidesz változtatni szeretne" - jelentette ki Schmitt Pál.
MTI - fideszfrakcio.hu