Az izraeli kormány elfogadta a palesztinok elleni szankciócsomagot
Az izraeli kormány vasárnap elfogadta a palesztinokat sújtó büntetőintézkedések csomagját, egy nappal azt követően, hogy a Hamász radikális szervezet többségű palesztin parlament letette a hivatali esküt.
Dátum: 2006-02-19 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:14.617625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök kabinetjének újabb büntetőintézkedései értelmében Izrael egyebek között leállítja az adókból befolyó pénzösszegek havi átutalását a Palesztin Hatóságnak és korlátozza a palesztinok utazási lehetőségeit - közölte az izraeli rádióval Roni Ban-or kabinetminiszter. Izrael eddig a palesztinoknak mintegy 50 millió dollár utalt át havonta. Ez a pénzösszeg a Palesztin Hatóság költségvetésének mintegy 30 százalékával volt egyenlő, és a testület ebből fedezte a mintegy 140 ezer fős hivatalnoki gárda és a 60 ezer rendőr, illetve biztonsági ember fizetését.
Az izraeli kormány szankciócsomagja kilátásba helyezte azt is, hogy lezárják a határokat azok előtt a palesztinok előtt, akik rendszeresen léphetnek be izraeli területre munkavállalás címén. Jelenleg a gázai és ciszjordániai palesztinok közül mintegy 15 ezernek van állandó ilyen engedélye, de az utóbbi időben körülbelül csak egyharmaduk tudott élni ezzel a lehetőséggel a részleges korlátozó intézkedések miatt. Az izraeli kormány egyben sürgette a nemzetközi közösséget, hogy vonja meg a Palesztin Hatóságnak szánt támogatása jelentős résztét, de a kabinet hangoztatta azt is: a humanitárius segélyeket továbbra is biztosítani kell.
A január 25-én megrendezett palesztin parlamenti választásokat nagy fölénnyel a Hamász nyerte meg kiütve a kormányzásból a Fatahot, amely hajlott a megegyezésre Izraellel. A radikális Hamász azonban még csak Izrael Állam létét sem hajlandó elismerni, és nem fogadja el azt a nemzetközileg is hangoztatott követelést sem, hogy hagyjon fel az erőszakos cselekményekkel.
MTI - fideszfrakcio.hu