Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A változáshoz a magyar gazdákra is szükség van

A Fidesz mezőgazdasági programjának több részletét is ismertette Orbán Viktor vasárnap Kunszentmiklóson. Mint mondta, elindul a gazdák hiteleinek átütemezése, az új kormány gazdahiteleket biztosít, és 2007 végéig befejezi a résztulajdonok kiadását és az osztatlan földek felosztását, hogy végre átlátható tulajdonosi szerkezet alakuljon ki Magyarországon. A külföldiek földvásárlásával kapcsolatban kijelentette: Magyarországon például az osztrákok pontosan annyi földet vásárolhatnak majd, mint amennyit a magyarok vásárolhatnak Ausztriában.


Dátum: 2006-02-19 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:15.234889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon ma nem piacgazdaság van, hanem kapitalizmus, azon belül is vadkapitalizmus - mondta a Fidesz elnöke vasárnap Kunszentmiklóson. Vegyük észre azt, ami Nyugat-Európában történt; ott már véget ért a vadkapitalizmus, ott már piacgazdaság van - jelentette ki a Fidesz elnöke a zsúfolásig megtelelt sportcsarnokban tartott kisgazda országos gyűlésen több mint négyezer érdeklődő előtt. Orbán Viktor szerint piacgazdaságról akkor beszélhetünk, ha egyik fél sem tudja akaratát rákényszeríteni a másikra, hanem az együttműködés kerül előtérbe. A Fidesz elnöke arra kérte a gyűlés résztvevőin keresztül a kisgazda társadalmat, a vidéki Magyarországot, hogy nagy számban menjenek el szavazni április 9-én. Ha a vidéki Magyarország nem lesz képes arra, hogy olyan számban képviseltesse magát, mint a főváros vagy a nagyvárosok, akkor nem olyan kormány alakul, aki a vidékiek érdekeit fogja képviselni - tette hozzá.

A volt miniszterelnök emlékeztette a hallgatóságot a 1998-2002 közötti kormányzásra. Utalt arra, hogy a kormányzás első két évét elvesztegették a mezőgazdaságban, majd a második két évben a lemaradást behozták. Orbán Viktor szerint nem azért volt sikeres a 1998-2002 közötti időszak, mert olyan jó volt a kormány, hanem azért, mert volt önbizalma az embereknek. Az elmúlt négy évben nem az ország zsugorodott össze, hanem a lelkünk - mondta. A pártelnök beszélt arról, ha a vezetésével megalakul az új kormány, akkor az egyre inkább ledermedő gazdaságot a kis- és közepes vállalkozások, mozgásba fogják hozni. Kijelentette, a Fidesz megvalósítja az új Széchenyi Tervet, melyben a családi gazdaságok is kiemelt szerephez jutnak. A gyűlés résztvevői kitörő tapssal fogadták, amikor bejelentette: a földet a lábunk alól kihúzni nem engedjük.

A párt mezőgazdasági programjának több részletét is ismertette a Fidesz elnöke. Mint mondta, elindul a gazdák hitelének átütemezése. A vezetésével megalakuló kormány 20-30 éves gazdahiteleket indít, és 2007 végéig befejezi a résztulajdonok kiadását és az osztatlan földek felosztását, úgy, hogy végre átlátható tulajdonosi szerkezet alakuljon ki Magyarországon. A külföldiek földvásárlásával kapcsolatban kijelentette: Magyarországon például az osztrákok pontosan annyi földet vásárolhatnak majd, mint amennyit a magyarok vásárolhatnak Ausztriában. Határozottan kijelentette: nem hunyhatunk szemet a bujtatott külföldi földvásárlások gyakorlata felett.

A Fidesz elnöke beszélt arról, hogy nem lesz könnyű megoldani, de létre kell hozni a kis-és közepes feldolgozók láncolatát, ahol a magyar vállalkozók lesznek a tulajdonosok. Mint mondta, hozzá kell segíteni a gazdákat, hogy a kereskedelem is a kezükbe kerüljön: magyar kereskedelmi láncokat kell létrehozni. Négy évre szép program ez, de a következő kormánynak küldetése lesz - mondta végezetül.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke bemutatta a Fidesz színeiben induló kisgazda jelölteket. Követeljük, hogy a jelenlegi kormány ne adja el az állami kézben lévő földeket a választás előtt, nem foszthat ki bennünket - mondta.

Semjén Zsolt, a Fidesszel szövetségben induló Kereszténydemokrata Néppárt elnöke azt mondta, hogy a hatvanéves KDNP üdvözletét hozta a százéves kisgazdáknak. Az a feladtunk, hogy leváltsuk közösen ezt a kormányt és megkezdhesse országépítő munkáját a második Orbán-kormány - mondta, melyet kitörő tapssal fogadott a hallgatóság. Kijelentette: ha most nem győzünk, akkor a nemzet megmaradása kerülhet veszélybe.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek