Áfa-emelésre készül a kormány
Amennyiben az MSZP-SZDSZ koalíció alakíthat újra kormányt a választások után, várható, hogy a kabinet bevezeti az egykulcsos áfát és megemeli annak mértékét - mondta Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.
Dátum: 2006-02-19 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:15.573942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal szerint a kormány el kívánja sumákolni az áfa-kulcs csökkentésének mostani lehetőségét, mivel a vasárnap a Pénzügyminisztériumban bejelentett magánlakás felújítási áfa csökkentésnek sem konkrét mértékét, sem időpontját nem ismertették. A kampányfőnök hangsúlyozta, hogy ehhez az áfa-törvény módosítására van szükség. Ezért a Fidesz még hétfőn kezdeményezi egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását az áfa-törvény módosítása érdekében. Rogán Antal szerint, ha a kormánypártok nem támogatják a parlament napirendjét az is azt bizonyítja, hogy a tényleges csökkentés helyett a kormány csak az időt húzza. Fontosnak nevezte, hogy a jogszabály módosítására még április elseje előtt sor kerüljön, annak érdekében, hogy Magyarország a lehető leghamarabb élni tudjon az EU adta lehetőségekkel.
A kampányfőnök megerősítette, hogy a Fidesz továbbra is szükségesnek tartja a szociális lakásépítés áfájának csökkentését. Hozzátette: ebben az esetben Magyarországon minden olyan lakás ára 8-10 százalékkal csökkenne, amelynek építéséhez valamilyen állami támogatást vettek fel. Megemlítette, hogy ezzel már más országok is, szavai szerint sikerrel éltek, példaként Csehországot mondta. Az ellenzéki politikus javasolta továbbá, hogy a szociális lakásépítéshez kapcsolódó szolgáltatások áfája is csökkenjen 20 százalékról 5 százalékra. Kérdésre válaszolva megerősítette: a Fidesz többször is javaslatot tett már az áfa csökkentésére és semmilyen formában nem támogatja az egykulcsos áfát.
A kopogtatócédulák gyűjtésével összefüggésben megjelent hírekkel, illetve rendőrségi feljelentéssel kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: nincs tudomása ilyen visszaélésekről. Hozzátette, hogy a Fidesznek ilyen módszerekre nincs szüksége, mivel a vártnál is jobban áll a párt a kopogtatócédulák gyűjtésével. Gyakorlatilag már bármelyik jelöltünk képviselőjelöltnek tekinthető - mondta. Sajnálatosnak nevezte viszont a fideszes aktivistákat ért atrocitásokat. Elmondta, hogy intézményi és jogi lépéseket jelentenek be a Fidesz jövő héten az aktivisták és önkéntesek védelme érdekében.
MTI - fideszfrakcio.hu