A Romániai Református Egyház zsinata kiáll az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett
A Romániai Református Egyház zsinata határozottan kiáll az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, teljes mértékben támogatja egy többszintű autonómiarendszer létrehozása iránti jogos igényét - áll abban az elvi nyilatkozatban, amelyet a zsinat vezető tisztségviselői adtak ki.
Dátum: 2006-02-19 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:16.204018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez is eljuttatott dokumentum aláírói - Tőkés László püspök-elnök, Dr. Pap Géza püspök-elnök, Kovács Zoltán főgondnok-elnök és Tonk István főgondnok-elnök - kifejezik meggyőződésüket, hogy az erdélyi magyarság jelenlegi súlyos helyzetéből elsősorban az autonómia jelenthet kiutat, sorskérdéseire és jövendőjére nézve ez az életképes megoldás. Ennek megfelelően a zsinat a romániai magyar nemzeti közösség autonómiája oldalán való teljes összefogást tartja szükségesnek a polgári és a politikai élet valamennyi szervezeti közképviselete, valamint a romániai magyar egyházak között. A zsinat - mint az elvi nyilatkozatban olvasható - hasonlóképpen fontosnak tartja és szorgalmazza az erdélyi magyarság autonómiaköveteléseinek a romániai politikai életben és nemzetközi téren, az európai fórumokon való egységes kinyilvánítását és képviseletét.
MTI - fideszfrakcio.hu