Újabb csecsen támadások
Orosz katonai források közlése szerint újabb, mintegy 200 fős csecsen szakadár osztag hatolt be Ingusföld területére a Grúzia felől. A Dzsejrahi-szoros felől orosz területre érkezett fegyveresek valószínűleg Ruszlan Gelajev, a korábban a grúziai Pankiszi-szorosban állomásozó csecsen hadúr egységének akarnak segítséget nyújtani, amelyet Galaski település térségében gyűrűbe vontak az orosz 58. hadsereg és az ingus belügyi erők katonái.
Dátum: 2002-10-03 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:04.279241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gelajev emberei és a szövetségi csapatok között szeptember 27-én robbantak ki harcok Ingusföldön. Ezek során orosz adatok szerint 110 szakadár, és 17 szövetségi katona esett el. Gelajev mintegy 300 fegyveresből álló osztaga szeptember eleje óta, kisebb csoportokban szivárgott be Ingusföldre, ahonnan valószínűleg a szomszédos Csecsenföldre akartak távozni. Az 58. hadsereg a harcok kirobbanása óta blokád alatt tartja a csecsen-ingus határ térségét. Szergej Jasztrzsembszkij orosz elnöki tanácsadó szerdán azt közölte, hogy a szövetségi erők rövidesen megsemmisítik az Ingusföldre behatolt egységeket. A Kreml-tisztségviselő azt is megerősítette, hogy Gelajev is súlyosan megsebesült a harcok során.
A hadúr egységeinek betörése még inkább elmérgesítette Oroszország és Grúzia amúgy is feszült viszonyát. Ismeretes, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 11-én ultimátumot intézett a grúz vezetőkhöz: ha egy hónapon belül nem számolják fel a pankiszi csecsen erőket, Oroszország teszi meg ezt. Tbiliszi éppen a napokban közölte, hogy a Pankiszi-szorosban már nincsenek fegyveresek, valamennyien elhagyták a grúz területet. Szergej Fridinszkij orosz főügyész-helyettes azt közölte csütörtökön, hogy az Ingusföldön foglyul ejtett szakadár fegyveresek között olyan személyeket találtak, akik alaposan gyanúsíthatóak 1999 és 2002 közötti észak-oszétiai terrorcselekmények végrehajtásával. Az ingus és észak-oszét származású gyanúsítottaknak közük lehet a kaukázusi köztársaság fővárosában, Vlagyikavkazban a központi piacon elkövetett két bombamerénylethez is, amelyek következtében tucatnyi polgári személy vesztette életét.
MTI - fidesz.hu