Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koszovó elszakad Szerbiától?

Szinte órákkal a Koszovóról Bécsben hétfő délelőtt kezdődő, közvetlen koszovói albán-szerb tárgyalások előtt gyakorlatilag az ENSZ-közigazgatás alatt álló szerbiai tartomány de facto függetlenségét jövendölte Martti Ahtisaari, a világszervezet főtárgyalója.


Dátum: 2006-02-20 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:19.433636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjújában a finn politikus, aki jelenleg Kofi Annan ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja emlékeztetett: a nemzetközi válságcsoport legutóbbi londoni ülésén egyetértett abban, hogy a folyamat végén magának a dél-szerbiai tartomány lakosságának kell döntenie Koszovó jövőjéről. "Kilencven százalékuk albán, hát hogy is dönthetnének" - fogalmazott Ahtisaari.

A főtárgyaló utalt arra is, hogy Szerbiának - Koszovótól függetlenül - saját gazdasági és nemzeti céljait kell követnie, így egyebek között az európai uniós tagságot és a NATO-részvételt kell megcéloznia. Ez pedig Ahtisaari szerint aligha realizálható, ha Szerbia nem működik együtt a tartomány státusának megoldásában. "Ha Belgrád nem partner a koszovói kérdésben, az negatívan hathat ki saját céljaira" - fogalmazott a főtárgyaló.

A korábbi finn elnök egyértelműen utalt azokra a forgatókönyvekre, amelyeket a nemzetközi közösség egyértelműen kizár. Így határozottan kizárta a visszatérést az 1999 előtti helyzethez, amikor Slobodan Milosevic még elnök volt, továbbá hasonló határozottsággal zárta ki a tartomány megosztását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek