Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a kormányfőjelölésről tárgyal a Hamásszal

Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn tárgyal a kormányfőjelölésről a parlamenti többséget szerzett Hamász képviselőivel. Az eredetileg vasárnap estére tervezett találkozóról Abbász vasárnapi gázai sajtóértekezletén közölte, hogy azt egy nappal elhalasztották.


Dátum: 2006-02-20 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:20.911003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábbi híradások arról szóltak, hogy Abbász még vasárnap kormányalakításra kérheti fel a Iszmáil Haníjét, akit a radikális iszlám szervezet a kormányfői tisztségre jelölt, de a Hamász vezetői végül váratlanul lemondták a hétfő esti találkozót.

Abbász bejelentette, hogy hétfőn fogadja a parlamenti többséggel rendelkező Hamász vezetőit, hogy hivatalos formában is előterjesszék kormányfőjelöltjüket, akinek személyéről a palesztin elnök - szavai szerint - egyelőre csak a médiából értesült.

Az izraeli kormány vasárnap a palesztinokat sújtó büntetőintézkedéseket fogadott el, egy nappal azután, hogy a Hamász többségű palesztin parlament letette a hivatali esküt. A szankciók részeként Izrael leállítja az adókból befolyó pénzösszegek havi átutalását a Palesztin Hatóságnak és korlátozza a palesztinok utazási lehetőségeit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek