Olli Rehnhez fordult a Székely Nemzeti Tanács
Több levelet küldött Olli Rehn európai bővítési biztosnak a Székely Nemzeti Tanács vezetése, melyben azt kérte, hogy Románia csatlakozási folyamatában az EU legyen tekintettel a székelyek kérésére a Székelyföld régió létrehozásával kapcsolatban. Legutóbbi levelében az SZNT vezetése székelyföldi látogatásra hívta a bővítési biztost.
Dátum: 2006-02-20 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:21.206707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csapó József, az SZNT elnöke sajtóközleménye szerint a tanács arra kérte Olli Rehnt, hogy Románia uniós integrációja során az EU vegye figyelembe a székelység kérését is a Székelyföld régió létrehozásával kapcsolatban. Az Olli Rehnnek küldött dokumentáció bizonyította, hogy jogos a székelység kérése az önkormányzatiságra és a területi önrendelkezésra vonatkozóan - közölte Csapó. Hozzátette, az SZNT kérte, hogy a Székelyföld autonómiájának törvény általi garantálása feltétel legyen Románia integrációja során.
Csapó József tájékoztatása szerint Olli Rehn azt válaszolta az SZNT vezetésének, programja nem teszi lehetővé, hogy a közeljövőben a Székelyföldre látogasson. Biztosította őket azonban, hogy a romániai magyar kisebbség problémája kiemelt helyen szerepel az Európai Bizottság napirendjén. Ugyanakkor megerősítette, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése a csatlakozás egyik politikai feltétele, és hogy továbbra is figyelemmel követi a romániai és székelyföldi helyzetet - áll a közleményben.
MNO - fideszfrakcio.hu