Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orosz-iráni atomtárgyalás Moszkvában

Az oroszországi urándúsítási javaslatról tárgyalnak hétfőn Moszkvában az iráni képviselők, s a több napos halasztás után az orosz fővárosba érkező teheráni delegációt Ali Hoszeini-Tas, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárhelyettese vezeti.


Dátum: 2006-02-20 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:21.510597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz kompromisszumos javaslat azoknak a nyugati aggodalmaknak az eloszlatását célozza, hogy Teherán a saját területén dúsított uránt nem békés célokra - atomenergia-előállításra -, hanem saját atomfegyver kifejlesztésére fogja felhasználni. Az orosz javaslatot támogatja az Egyesült Államok és az Európai Unió is. Irán azonban eddig nem mutatott különösebb lelkesedést a moszkvai javaslat iránt, azt a gyanút ébresztve, hogy azt csupán időhúzásra akarja felhasználni.

Hoszeini-Tas vasárnapi teheráni nyilatkozatában, moszkvai útja előestéjén megerősítette, hogy Iránnak joga van urániumot dúsítani a saját területén, s hangsúlyozta: nem fogad el semmilyen előfeltételt az iráni atomprogramról Moszkvában kezdődő kétoldalú tárgyalásokhoz. "A tárgyalásokhoz nem szabtak semmilyen feltételt, és az Iszlám Köztársaság illetékesei kinyilvánították, hogy nem lépnek vissza jogaik védelmezésétől" - szögezte le Hoszeini-Tas.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap megerősítette, hogy Moszkva "eredményes konzultációkra számít az iráni atomdossziéval kapcsolatos minden kérdésben". Orosz részről nyomatékosan arra kérik majd Iránt, hogy térjen vissza a nukleáris programja tekintetében korábban vállalt, de felmondott moratóriumához, ami csillapítaná a nemzetközi feszültséget és elősegítené az urándúsításra létrehozandó közös vállaltról folytatott tárgyalásokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek