Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb Oszama bin Laden üzenet

Megesküdött arra a hírhedt terrorista vezér, Oszama bin Laden egy hétfőn nyilvánosságra került hangszalagon, hogy soha nem fogják el élve.


Dátum: 2006-02-20 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:22.199582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője az Irakban állomásozó amerikai haderőt azzal vádolta, hogy ugyanazt a "barbár taktikát" alkalmazza, amelyhez a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein folyamodott. Ezzel kapcsolatban Oszama bin Laden elsősorban foglyok megkínzását, túszejtést, illetve nők megerőszakolását rótta fel az amerikai hatóságoknak.

A hangszalag teljes változata volt annak a rövidített szövegnek, amelyet először az al-Dzsazíra arab hírtelevízió január 19-én sugárzott. A teljes szöveget az al-Kaida "kommunikációs karjának" számító Al-Szahab médiacsoport sugározta az interneten. A hang minden valószínűség szerint Oszamáé lehetett, de annak hitelességét egyértelműen egyelőre nem erősítették meg.

"Megesküdtem arra, hogy csakis szabadon élek" - jelentette ki a terrorista vezér, megfogadva, hogy soha nem foghatják el élve. Oszama bin Laden esküt tett arra is, hogy az amerikai erők elleni dzsihádot, azaz szent háborút teljes erővel folytatni fogják.

George Bush amerikai elnököt az al-Kaida vezetője "a szabadság mészárosának" nevezte. Az amerikai hadsereg és ügynökei iraki magatartása Oszama bin Laden szerint barbár és elnyomó, s ebből a szempontból semmilyen számottevő különbség nincs az amerikaiak és Szaddám által elkövetett bűncselekmények között.

A januárban rövidített változatban, hétfőn pedig teljes szövegében nyilvánosságra került szalag több mint egy éve az első ilyen jellegű üzenet volt az al-Kaida vezetője részéről.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA a múlt hónapban hitelesnek minősítette a rövidített változatot a hivatal egyik munkatársának akkori közlése szerint.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek