Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karcagon öt családot kellett kiköltöztetni

Karcagon öt családot kellett kiköltöztetni a belvíz miatt életveszélyessé vált lakóházakból, az önkormányzat a rászorulókat szükséglakásban helyezte el - közölte a polgármesteri hivatal irodavezetője hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-02-20 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:31.029199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy külterületi tanyaépületet és négy belterületi lakóházat kellett kiüríteni a hétvégén. Az öt családból kettőt költöztettek önkormányzati szükséglakásba, a többit rokonok, ismerősök és barátok fogadták be - mondta Nyester Ferenc.

Az irodavezető hozzátette: Karcagon a csütörtöki és pénteki esőzés és a hirtelen felmelegedés miatt alakult ki kritikus belvízhelyzet, az önkormányzat péntektől másodfokú védekezést léptetett életbe. A mentesítést tűzoltóság és katasztrófavédelem és a városgondnokság szakemberei közösen végezték. A hétvégén 13 szivattyúval emelték át a vizet a befogadókba, több helyen átereszeket kellett felbontani, mert a fagydugók akadályozták a víz elvezetését.

A víz levonult, de az átereszek felbontása, az árkok tisztítása valamint új árkok húzása továbbra is folyik a településen - mondta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek