Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa szerdán jelenti be az új bíborosok névsorát

Várhatóan szerdai nyilvános audienciáján a római Szent Péter téren jelenti be XVI. Benedek pápa, hogy kiket kíván bíborosokká kinevezni a március végére várható konzisztóriumon - fejtegeti az olasz sajtó.


Dátum: 2006-02-20 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:31.331242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szentatya azóta, hogy tavaly áprilisban a katolikus egyház fejévé választották, most először nevez ki bíborosokat, vagyis "vatikáni hercegeket", akik segédkeznek neki a Szentszék irányításában, és fontos tanácsadói szerepet játszanak mellette.

Benedek pápá elődje, II. János Pál 1996. február 23-i Universi Dominici Gregis apostoli konstitúciójával rögzítette a pápaválasztás ma érvényes részletes, a modern kor követelményeihez igazított szabályait. Ennek értelmében a lengyel pápa megerősítette VI. Pál határozatait, hogy a bíborosi testületet tagjai közül továbbra is azok a főpapok választhatnak és választathatóak meg Szent Péter trónusára, akik még nem töltötték be 80. életévüket, és létszámuk maximálisan 120 lehet. Jelenleg 110 ilyen bíboros van, de ketten közülük március végére, a konzisztórium, vagyis a bíborosok ünnepi ülésének idejére túllépik ezt az életkort. Így most Benedek pápa akár 12 bíborost is kinevezhet.

Tavaly áprilisban a Joseph Ratzinger német bíborost a "legfőbb pappá" emelő konklávén a 117 választásra jogosult bíborosból 115 vett részt, mert ketten betegségük miatt nem tudtak a Vatikánba utazni. A Ratzingert megválasztó bíborosi testület 113 tagját II. János Pál nevezte ki.

Az esélyesek között említik mindenek előtt William Levadát, San Francisco volt érsekét is, akit XVI. Benedek korábbi saját és a Vatikánban meglehetősen befolyásos posztjára, a hittani kongregáció élére nevezett ki.

Nagy valószínűséggel a bíborosi kalap várományosa lehet Stanislaw Dziwisz, Krakkó érseke, a néhai II. János Pál személyi titkára és bizalmasa. Dziwisz mellett szól az is, hogy a krakkói egyházmegye élén bíborosnak illenék állnia.

Az olasz sajtó a további esélyesek között számon tartja még Diarmuid Martint, Dublin, André Vingt-Trois-t, Párizs, Sean OÍMalley-t, Boston és Joseph Cen Cö-kjunt (Zen Ze-kiun), Hongkong érsekét is.

Tekintve, hogy a hagyományok szerint a bíborosi kinevezésekről szóló bejelentést követően egy hónappal rendezik meg a konzisztóriumot, így az ünnepi ülés legvalószínűbb időpontja március 25.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek