Kormánykudarc az otthonteremtésben
A Gyurcsány-kormány mérlege az otthonteremtés területén: 70 százalékkal kevesebb államilag támogatott lakáshitel, azaz megoldás helyett kudarc. Erről Rogán Antal kampányfőnök beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-02-20 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:31.633661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány otthonteremtési programja, lakáspolitikája álságos és igazságtalan. A Gyurcsány-kormány lakásügyi programja által biztosított lehetőségeket csak gazdag és jómódú családok tudják igénybe venni, hiszen tízmillió forintos hitel felvételéhez ma minimum 150 ezer forint nettó jövedelmet kell igazolni - mondta el Rogán Antal.
Kiemelte, hogy Medgyessy Péter már 2003-ban - korábbi kampányígérete ellenére - szűkítette az otthonteremtési támogatásban részesülők körét a hitelek kamatplafonjának eltörlésével, majd a felvehető hitelösszeg 30 millió forintról 15 millióra csökkentésével. A politikus elmondta, hogy 2004-re felére csökkent a lakáshitel adókedvezménye, és öt évre korlátozták annak igénybevételi lehetőségét, miközben ugyanebben az időszakban nagy multinacionális vállalkozások 30-40 milliárdos befektetési adókedvezményben részesültek, és nem öt, hanem sok esetben hét-tíz esztendeig.
Rogán Antal rámutatott: a Gyurcsány-kormány által bevezetett Fészekrakó program eredménye az lett, hogy a fiatalok hiteleket a korábbihoz képest dupla törlesztőrészletekkel tudtak felvenni. Példaként hozta fel, hogy egy tízmilliós hitel törlesztőrészlete 2003-ban új lakásnál 37 ezer forint volt, 2006-ben viszont már 63.600, használt lakás esetében pedig "még rosszabb a helyzet". A Lakáshitel monitor adatai alapján az államilag támogatott lakáshitelek száma a 2003-as 126 ezerről 2005-re mintegy 41 ezerre csökkent.
Miközben az emberektől elvettek, ezt megelőzőn saját maguk éltek a kedvezményekkel - hangsúlyozta. Kitért arra, hogy Kovács László, az MSZP volt elnöke 2001-ben nyolcmilliós, Csabai Lászlóné szocialista képviselő és férje 2002 augusztusában 15 milliós, Magyar Bálint oktatási miniszter és Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter még az első szigorítás, a hitelplafon felére csökkentése előtt 30 milliós otthonteremtési hitelt vehetett fel.
A Fidesz keddtől valamennyi budapesti postaládába, majd a vidéki háztartásokba is eljuttatja "100 százalék valóság" című füzetét, amely összefoglalja a párt Valódi elszámolás című kampányának eddigi elemeit.
Rogán Antal elmondta azt is, hogy a Fidesz-frakció legkésőbb kedden reggel, egy jövő heti időpont megjelölésével benyújtja a rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezést az otthonteremtés ügyében. Hozzátette: ha a kormány is úgy akarja, már április 1-től törvényre lehet emelni a szociális lakásépítés áfakulcsának csökkentését.
MTI - fideszfrakcio.hu