Az emberekkel fordult szembe a Gyurcsány kormánya
Gyurcsány Ferenc programja a Kis Medgyessy Program. Úgy tűnik, az MSZP kimosta Medgyessy Péter négy évvel ezelőtti, mára jócskán elhasználódott kampányígéret-gyűjteményét, és az összement: így született a Gyurcsány-féle Kis Medgyessy Program.
Dátum: 2006-02-20 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:36.679397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc ismét megígéri, amit eddig nem tudott végrehajtani. Az emberek azonban már nem a soha be nem váltott ígéretek ismételgetését, hanem a mindennapi életüket érintő problémáik megoldását várják.
Miközben Gyurcsány Ferenc a Kis Medgyessy Programját dicséri, a hatalom képviselői gondolkodás nélkül nemet mondtak az emberek problémáira megoldást kínáló Új Széchenyi Tervre. A polgárokkal szembefordulva nemet mondtak 500 ezer új munkahely megteremtésére, amit négy év alatt a járulékterhek csökkentésével, családbarát foglalkoztatási módok bevezetésével, illetve egy 500 milliárd forintos munkahely teremtési támogatás megnyitásával lehetne megvalósítani. Nemet mondtak arra, hogy az Új Széchenyi Terv keretében négy év alatt 1500 milliárd forinthoz jussanak a hazai kis- és középvállalkozások. Nemet mondtak arra, hogy a magyar gazdák vissza nem térítendő támogatást kapjanak. Nemet mondtak az állami bürokrácia visszaszorítására. Arra is nemet mondtak, hogy ne a kormány, hanem egy társadalmi kuratórium lássa el az Új Széchenyi Terv támogatási programjainak felügyeletét. A luxusbaloldal kormánya ismét nemet mondott a szolidáris piacgazdaságra, nemet mondott arra, hogy Magyarországon a magyar emberek legyenek a legfontosabbak.
Budapest, 2006. február 20.
Révész Máriusz
Országgyűlési Képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu