Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esély a polgároknál

Hétfőn este az Alsórákosi Polgári Kör vendégeként a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a zuglói Szent István Zeneházban kérdésekre válaszolva elmondta, hogy nem tartja megnyugtató fölénynek a Fidesz közvélemény-kutatók által mutatott 3 százalékos előnyét. Leszögezte: "ilyen gyalázatos kormányzás után" a szocialistáknak ott kellene állniuk, ahol Lengyelországban álltak.


Dátum: 2006-02-21 00:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:40.567113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője elmondta, reméli, hogy az ötvenhatos forradalom 50. évfordulóján nem olyan ember mond ünnepi beszédet, aki benősült az Apró-családba. Emlékeztetett arra is, hogy annak idején Apró Antal jelentette be a parlamentben Nagy Imre kivégzését, és az is megtalálható a jegyzőkönyvekben, hogy nem volt szomorú.

Az alelnök az elmúlt négy év kormányzását elemezve, egyórás mondanivalóját rendszeresen megszakította televíziós felvételekkel, melyeken például Medgyessy Péter volt miniszterelnök 2002-ben arról beszél, hogy számára szentek és sérthetetlenek a jogok, amelyeket honfitársaink megszereztek az otthonteremtés, a családtámogatás, vagy a mezőgazdaság területén, illetve ahol az akkori ellenzéki miniszterelnök-jelölt vagy Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hangosan kijelenti, hogy nem lesz gázáremelés.

Áder János arra is rámutatott, hogy ma kétszeresen jogos az a kérdés, amelyet Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök tett fel 2002-ben: "hol a lé?". A frakcióvezető elmondása szerint a polgári kormány is megtehette volna, hogy eladja a Mol Rt. 20 százalékát, az Antenna Hungáriát, vagy a Budapest Airportot, de nem tette ezt, kis tételeket privatizált, és az infláció mérséklése, az államadósság leszorítása a GDP arányában, új munkahelyek teremtése mellett tudott pénzt biztosítani az autópályákra, a szekszárdi, a párkányi hídra, a Széchenyi Tervre, valamint a kedvezményes lakáshitelekre, a gyermekek utáni adókedvezményre.

Felidézve azokat a vitákat, amikor úgy nézett ki 2002-ben, hogy vannak közös pontok, Medgyessy Péter arról beszélt, hogy nagyon jó az említett kedvezményes hitel, ők folytatni, sőt szélesíteni akarják.

A Szövetség alelnöke kifejtette, hogy ezzel szemben "szétverték" a rendszert: a Fészekrakó Program a 20 ezer szerződést lépte át, míg a polgári kormány alatt 270 ezer hitelszerződés köttetett, és ma rosszabb a futamidő, magasabb a kamat, ennek keretében egy átlagosnak mondható, 10 millió forintos hitel esetében havi 26.000 forinttal kell többet fizetni, mint akkor.

Felsorolta a 2002-es szocialista ígéreteket, az ingyenes szívgyógyszerekről, a mintegy 2,5 millió embert érintő parlagfű-allergia visszaszorításáról, valamint az egészségügyben az egyévi fizetést kitevő hűségjutalomról, melyek egyáltalán nem teljesültek.

A családtámogatás kapcsán Áder János elmondta, hogy az utolsó pillanatig próbálták meggyőzni a kormányt az adókedvezmény megtartásáról, de "falra hányt borsó volt".

Az alelnök egy olyan korábbi híradós beszámolót kommentált, amely szerint egy kislányát egyedül nevelő asszonynak 566 forinttal több pénzt jelentett a duplájára ígért családi pótlék, a gyermeknevelési támogatás megszüntetése után. Hozzáfűzte, hogy az adókedvezmény kapcsán a kormánypárti politikusok gazdagnak neveztek olyan családokat, akik a két gyermekkel számított létminimum környékén élnek, mert igénybe tudták venni azt.

Rámutatott arra is, a kormány kudarcai közé tartozik az európai uniós csatlakozási tárgyalások mezőgazdasági fejezete, amely - a sokat elért Lengyelországgal szemben - nagyon alacsony gabona-, sertés- és marhakvótákat jelent Magyarországnak, a szocialisták korábbi ígéreteivel szemben.

Az autópálya-építések kapcsán Áder János azt sem hagyta szó nélkül, hogy a polgári kormány idején 1,2-1,4 milliárd forintba került egy kilométer megépítése, amit az akkori ellenzék akkor sokallt, de a Balaton déli partján épült 20 kilométer ez alatt a kormány alatt, mintegy 3,3 milliárd volt kilométerenként. Ha csupán 50 százalékkal drágább az autópálya-építés, mint az előző ciklusban, akkor a megtakarított pénz fedezte volna a kórházak adósságát.

Ugyancsak kérdések kapcsán Áder János egyetértett Orbán Viktor fideszes pártelnök tavaly augusztusi kijelentésével, hogy felül kell vizsgálni a privatizációs szerződéseket, és gyorsan kell cselekedni, ha azokban jogsértés van, akár munkajogi, akár büntetőjogi eszközzel.

Áder János - aki szerint a kormány "elkótyavetyélte" 6.500 forintért a londoni tőzsdén a jelenleg 22 ezer forintot értő Mol-részvényeket - kifejtette, hogy ma is hallani "kapuzárás előtti pánikból fakadó" eladásokról. A politikus fontos szerepkört és felelősséget tulajdonított az idősebb korosztályoknak abban, hogy a 18-19-20 éves fiatalok is minél többen menjenek el áprilisban szavazni, és ha szavaznak, "adjanak egy esélyt, nem a Fidesznek, hanem maguknak".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek