Hatalmi harc az ENSZ-ben?
Reményét fejezte ki Kofi Annan, az ENSZ főtitkára helyi idő szerint hétfő este azzal kapcsolatban, hogy a világszervezetben a nagyobb országok és a fejlődő államok közötti hatalmi harc nem siklatja ki a szükséges reformokat.
Dátum: 2006-02-21 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:40.878909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előzményekhez tartozik: az elmúlt napokban a tagállamok többségét alkotó fejlődő országok közül jó néhány felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az ebben a hónapban az Egyesült Államok vezette, 15 tagú Biztonsági Tanács túlzott hatalommal rendelkezik. Az el nem kötelezettek mozgalma néven ismert országcsoport, továbbá a fejlődő államok egy csoportja, valamint Kína hivatalosan is tiltakozott amiatt, hogy a BT - John Bolton amerikai nagykövettel az élén - felülbírálja a közgyűlés napirendjét, amelyen ezen a héten a világszervezet békefenntartói által elkövetett korrupciós ügyek és szexuális visszaélések szerepeltek volna. Az érintett államok azt a nézetet képviselték, hogy ezt a napirendi pontot mindenképp a közgyűlésnek kell tárgyalnia, nem pedig a BT-nek, ahogy Bolton döntött. Kofi Annan főtitkár a tiltakozók álláspontját támogatta.
Hétfő esti nyilatkozatában a főtitkár elismerte a fennálló feszültségeket, ugyanakkor annak a reménynek adott hangot, hogy azok nem futtatják zátonyra a szükséges reformokat. Egyidejűleg a közgyűlés szerepének erősítésére szólított fel.
MTI - fideszfrakcio.hu