Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csúcsot dönt a munkanélküliség

Bács-Kiskun megyében január végén 25.104 regisztrált munkanélküli és nyilvántartott álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ez 6,5 százalékkal több, mint az előző hónapban, de 0,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a megyei munkaügyi központ hétfőn az MTI-vel. A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ közleménye szerint, egy hónap alatt a megye minden munkaerő-piaci körzetében növekedett az állás nélkül lévők száma.


Dátum: 2006-02-21 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:41.505827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyében nyilvántartott álláskeresők aránya, a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva, a január végi állapot szerint 11 százalék volt, ez a mutató a legkisebb Kiskunfélegyháza körzetében (6,7 százalék), a legmagasabb Bácsalmás körzetében (20,7 százalékkal) volt.

A KSH munkaerő-felmérése alapján 2005. harmadik negyedévében Bács-Kiskun megyében a foglalkoztatottak száma 200,9 ezer fő volt, 2,7 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény 2005. november 1-jétől hatályos módosítása megszüntette a regisztrált munkanélküli fogalmat és helyette bevezette az álláskereső fogalmát. Az átmeneti időszakban, amíg az álláskeresési megállapodásokat megkötik a nyilvántartásban szereplő regisztrált munkanélküliekkel, mindkét fogalom használatos, de a két fogalommal megnevezettek összege adja a tényleges munkanélküliek számát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek