Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A matematika vizsgákkal folytatódnak az érettségi vizsgák

Ma a matematika, illetve a földrajz írásbeli vizsgákkal folytatódnak a februári-márciusi érettségik. Matematikából emelt szinten 243-an, középszinten 146-an adnak számot tudásukról. Földrajzból emelt szinten 47-en, középszinten hárman vizsgáznak.


Dátum: 2006-02-21 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:43.661638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mostani érettségi időszakban 41 tárgyból 2.565 diák érettségizik ötven vizsgahelyszínen és tizenkét városban. A március 31-én záruló érettségikre emelt szinten 2.575, középszinten 592 vizsgát regisztráltak.

Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője az MTI-nek korábban elmondta: a mostani érettségit elsősorban a korábban már vizsgát tett diákok számára hirdették meg, ebből adódik, hogy a vizsgák többsége emelt szintű. A lehetséges vizsgafajták a februári-márciusi szezonban: kiegészítő, ismétlő, szintemelő, javító és pótló érettségi vizsga. A tételeket a mostani vizsgákra 25 körzetközponti jegyzőhöz szállítják, szállították ki, ahol az érintett intézmények vezetői tételesen átnézik a jegyzőknél a csomag tartalmát, azok felbontása nélkül.

Az érettségi vizsgát szerdán a történelem, az angol és a kémia vizsgák követik. Történelemből emelt szinten magyar nyelven 666-an vizsgáznak, közép szinten 60 diák érettségizik. Kémiából emelt szinten 197-en, középszinten 30-an vizsgáznak majd.

A szóbeli vizsgákat emelt szinten március 16-18, illetve március 20-22 között, középszinten március 27-31 között tartják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek