Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánynak nyűg a határon túli magyarság

A Magyar Demokrata Fórum azt szeretné, ha a kormány nem csak nyűgnek tekintené a határon túl élő magyarokat, és nem csak a retorika szintjén támogatná boldogulásukat, hanem folytatná az előző ciklusban megkezdett határokon átívelő nemzetegyesítő politikát. Erről Herényi Károly beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a Parlamentben.


Dátum: 2002-10-03 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:06.344327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF-es képviselő szerint a kormány cselekedeteiben nem nyilvánul meg Medgyessy Péternek az a kijelentése, hogy lélekben ő is 15 millió magyar miniszterelnöke.

- Miközben a szociálliberális kormány szóban minduntalan támogatásáról biztosítja a határon túl élő magyarságot, a tények azt mutatják, hogy az anyaország segítsége leállt - mondta Herényi Károly. Megemlítette, hogy lelassult a magyarigazolványok kiadása, Erdélyben sok okmánykiadó iroda megszűnt, szünetel a pályázati úton elnyerhető oktatási-nevelési támogatás folyósítása, 19 ezer igénylő közül csak 55-en kapták kézhez ezt a támogatást, amely elsősorban a szülőföldön való boldogulást segíthetné elő.

Az Illyés Közalapítvány a kormányváltás óta nem részesül költségvetési támogatásban, így nem tudja teljesíteni pályáztatási feladatait. Herényi Károly hangsúlyozta: az említett példákból megállapítható, hogy a szociálliberális kormány nem teljesíti törvényben előírt kötelezettségeit, ugyanakkor példátlan tisztogatást hajtott végre a hivatalokban a határon túli magyarokkal kapcsolatban álló főosztályvezetők és osztályvezetők esetében is.

- Az MDF felszólítja a kormányt, hogy a határon túli magyarság megnyugtatása érdekében minél előbb biztosítsa a kedvezménytörvény által előírt támogatások fedezetét, készítse el a maga 100 napos programját a határon túli magyarok ügyében, és tájékoztassa a közvéleményt arról, mik a hosszú távú elképzelései a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban - jelentette ki Herényi Károly.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek