Irán nem tárgyal tovább nukleáris programjáról az EU-trojkával
Irán nem tárgyal tovább nukleáris programjáról az Európai Uniót képviselő trojkával, Nagy-Britanniával, Németországgal és Franciaországgal, hanem csupán egyes európai országokkal - jelentette ki kedden teheráni sajtókonferenciáján Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter.
Dátum: 2006-02-21 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:45.787263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Irán és a trojka között azután szakadtak meg a tárgyalások, hogy Teherán január 10-én bejelentette az urániumdúsítással kapcsolatos tevékenységek felújítását. Erre utalva Mottaki leszögezte: Iránnak nem áll szándékában visszatérni "a korábbi helyzethez". Ez mintegy célzás volt arra, hogy a nyugati államok azóta többször felszólították Teheránt a nukleáris program érzékeny tevékenységeinek felfüggesztésére.
Az iráni diplomácia vezetője egyúttal értésre adta, hogy nem tekinti fontosnak az EU-val való későbbi tárgyalásokat, hanem mindenekelőtt az orosz földön való urániumdúsításról Oroszországgal folytatandó tárgyalásokra fekteti a hangsúlyt. Emlékeztetett arra, hogy az EU késznek mutatkozik elfogadni egy esetleges orosz-iráni megállapodást; ez Teherán számára azt jelenti, hogy egy jövőbeli EU-val folytatandó tárgyalásnak célja az orosz javaslat kiegészítése lenne.
Hétfő óta folynak Moszkvában az orosz-iráni tárgyalások a témában, ugyanakkor Irán továbbra is folytatni kívánja "kutatási célokból" a "kis mennyiségben" történő urándúsítást, és ezt tekinti kiindulási pontnak minden új tárgyaláshoz.
A nyugati államok elutasítják az iráni urándúsítást, mert attól tartanak, hogy Irán atomfegyver-gyártásra törekszik.
MTI - fideszfrakcio.hu