Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stumpf: Az MSZP meg akarja szerezni a fővárost az SZDSZ-től

A Századvég Alapítvány elnöke szerint a felmérések azt mutatják, hogy a Fidesz jobb kampánystartot vett, mint az MSZP, és így jobban aktivizálta saját szavazótáborát. Stumpf István InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: a szocialisták támogatottsága csak az SZDSZ kárára nőhet a fővárosban.


Dátum: 2006-02-21 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:47.006328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutóbbi Századvég-felmérés szerint az összes megkérdezett körében a Fidesz 3 százalékponttal vezet a szocialisták előtt. A biztos pártválasztóknál ez az előny már 7 százalékpontos - mondta a politológus, volt kancelláriaminiszter. Hozzátette: a választást valószínűleg inkább az dönti el, hogy mennyire sikerül a pártoknak mozgósítaniuk saját bázisukat, nem pedig a bizonytalanok meggyőzése.

Saját bázis alatt tág értelemben a 2002-es szavazókat kell érteni, ez mindkét nagy pártnál 2,3 milliónyi embert jelent - közölte. A politológus hozzáfűzte: úgy tűnik, hogy a Fidesz több régi szavazóját tudja ismét az urnák elé vinni, és az elbizonytalanodott támogatói közül is egyre többet tud visszacsábítani.

Az MSZP tábora csak az SZDSZ kárára nőhet

Az eredmények azt mutatják, hogy az MSZP és a Fidesz támogatottsága közeledik Budapesten. A szocialisták támogatottsága csak az SZDSZ kárára nőhet - mondta Stumpf István. Közölte: az összes megkérdezettek körében 31 százalék az MSZP-t, 25 százalék a Fideszt támogatja; ez nem akkora előny, mint amekkorát általában mérni szoktak.

Stumpf szerint az MSZP meg akarja szerezni a liberális szavazókat. Mintha az MSZP hozott volna egy stratégiai döntést: Budapestet és a főpolgármesteri pozíció meg kell szerezni - vélekedett a Századvég vezetője -, ám a két koalíciós párt fővárosi konfliktusából a Fidesz még nem tudott profitálni.

Stumpf István szerint Medgyessy Péter volt kormányfő felszólalása azt MSZP kongresszusán azt mutatja, hogy a szocialisták a folyamatosságot akarták megjeleníteni. A volt kancelláriaminiszter emlékeztetett: a volt miniszterelnök azt mondta, hogy hiányzik az érzelem a szocialisták kampányából. Ez egyfajta fásultságot okozhat a szavazótábor és az aktivisták között - mondta a politológus.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek