Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt merényletben legalább két ember meghalt Irakban

Két óra leforgása alatt öt merényletet követtek el kedden Irakban. Három pokolgép Bagdadban, egy pedig a fővárostól délre lépett működésbe, a támadások összesen legalább két halálos áldozatot követeltek - jelentették biztonsági források.


Dátum: 2006-02-21 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:47.290991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki főváros nyugati Dzsámia kerületében egy út mentén helyeztek el robbanószerkezetet egy rendőrjárőr gépkocsijának útjába. A robbanásban egy rendőr meghalt, hármat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Bejdzsiben több fegyveres agyonlőtt egy gépkocsiban utazó polgári személyt.

Sértetlenül túlélt egy pokolgépes merényletet az észak-bagdadi Vaziríja negyedben Szuheila Abed Dzsaafar, az elűzöttek és az elvándoroltak ügyeivel foglalkozó miniszter. A pokolgép az őt szállító gépkocsioszlop mellett robbant fel. Három testőre azonban megsérült. Dzsaafar asszony síita kurd.

Bagdad belvárosában egy pokolgép tíz perccel azután robbant fel, hogy egy amerikai katonai menetoszlop elhaladt a közelben. A robbanásban megsérült két járókelő.

Autóba rejtett pokolgép robbant a Bagdadtól 30 kilométerrel délre fekvő Mahmudíjában, de emberéletet nem követelt - közölte a belügyminisztérium.

Kedden két holttestre bukkantak Irakban: az egyikre a főváros déli peremén elterülő Durában, a másikra pedig a Kirkukot Tikríttel összekötő úton. Az utóbbi illetőt 48 órával korábban rabolták el.

A Halaf al-Olajan sejk vezette Nemzeti Párbeszéd Tanácsa szunnita párt egyik tisztségviselője, Haddzs Abdel Baszet bejelentette, hogy holtan találták szóvivőjét. A pénteken elrabolt Szaad Dzsarallahot szitává lőtték.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek