A bécsi státustárgyalás eleve Szerbia vereségét jelenti?
Amikor egy ország olyan helyzetbe kerül, hogy tárgyaljon területe egy részének státusáról, az már egyfajta vereség, annak a politikának a veresége, amely hosszabb időn át nem volt képes ésszerűen megoldani saját belső problémáit - írja keddi vezércikkében a Danas című belgrádi napilap, amely szerint ez történt Szerbiával is Koszovó esetében.
Dátum: 2006-02-21 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:48.511419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A liberális lap emlékeztet arra, hogy nem is olyan rég Belgrád rendelkezésére állt minden hatalmi eszköz a tartományban, de nem tudta, hogyan állítsa meg a kibontakozó nemzetiségi konfliktust, és miként szavatolja a békét és a biztonságot Koszovóban.
"Amikor ezen a területen eluralkodott a teljes káosz, beavatkozott a nemzetközi közösség, és tulajdonképpen kivonta Koszovót a szerbiai államhatalmi rendszerből. Jelenleg folyik Koszovó új államjogi státusának meghatározása. Időközben pedig Belgrádban hatalmas politikai fordulat történt. Megdőlt az a rezsim, amely a legnagyobb felelősséggel tartozik a koszovói probléma kiéleződéséért, de ezzel sajnos a nemzetközi döntőbírák szemében nem szűnt meg Belgrád negatív szerepe a koszovói krízis kialakulásában " - írja a Danas.
Szerbia a bécsi státustárgyalásokra teljesen más "mentális-politikai összetételű csapatot" küldött, mint a hét évvel ezelőtti rambouillet-i béketárgyalásokra, ennek ellenére kevéssé valószínű, hogy a demokratikus és Európa-párti legitimációval felruházott küldöttségnek sikerül meggyőznie Európát és a világot arról, hogy Slobodan Milosevic nélkül Koszovóban kellemes lesz az élet, ha a tartomány Szerbián belül marad.
"Elkerülhetetlenül rávetül a jelenlegi tárgyalócsapatra a rambouillet-i tárgyalások sötét árnyéka - egy arrogáns, nem együttműködő, dacos belgrádi politika jelképe, amely nem törődik saját kizárólagosságának következményeivel" - írja a Danas, amely szerint a belgrádi tárgyalódelegáció súlyáról sokat elárul az, hogy Martti Ahtisaari, a bécsi megbeszélések lebonyolításával megbízott ENSZ-diplomata a tárgyalások előtt Belgrád tudomására hozta, hogy Koszovó független lesz.
Nem ez az első eset, amikor a nemzetközi közösség képviselői a diplomáciai kommunikációban szokatlan nyíltsággal Belgrád tudomására hozzák, hogy a függetlenség a legvalószínűbb lehetőség Koszovó jövőbeni státusát illetően. "A szerb füleknek ez az előrejelzés nem kellemes, de a komoly és racionális politikának teljes mértékben számolnia kell ezzel. Ha valamilyen csoda folytán ennél többet sikerül kiharcolni, azt természetesen könnyű lesz elfogadtatni és megmagyaráznia a szerbiai közvéleménynek. Belgrádnak bölcs és átgondolt állásponttal kell rendelkeznie a fájóbb megoldás, Koszovó függetlensége esetére" - írja a Danas.
A Politika című belgrádi napilap ugyanakkor azt írja kedden: Martti Ahtisaari a bécsi tárgyalásokon cáfolta, hogy a Der Spiegel című hamburgi hírmagazinnak adott interjújában megjövendölte volna Koszovó függetlenségét. A lap megszólaltatja Goran Bogdanovicot, a belgrádi tárgyalóküldöttség egyik tagját, aki szerint Ahtisaari azt mondta a delegációval folytatott megbeszélésen: soha senkinek nem mondta azt, hogy Koszovó független lesz, mi több, nem tőle származik az a mondat sem, hogy Koszovó sorsáról az ott élő lakosság többségének kell döntenie.
MTI - fideszfrakcio.hu