Az iráni küldöttség elhagyja Moszkvát
Távozik Moszkvából az iráni küldöttség, amely egy közös urándúsító vállalat oroszországi létrehozásáról folytatott konzultációkat - közölték kedden délelőtt diplomáciai források, de az orosz külügyminiszter még mindig korainak vélte a tárgyalások kimenetelének értékelését.
Dátum: 2006-02-21 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:48.890528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orosz részről hétfő este azt közölték Ali Hoszeini-Tasnak, az iráni nemzetbiztonsági főtanács titkárhelyettesének orosz partnerével, Valentyin Szobolevvel a Kremlben lezajlott ötórás megbeszélése után, hogy a tárgyalások kedden szakértői szinten folytatódnak.
Mindamellett egy orosz diplomata kedden azt mondta az Interfaxnak, hogy Hoszeini-Tas elutazása terv szerint történt, Szergej Lavrov külügyminiszter pedig megismételte: egyelőre korai a kudarc vagy a siker szót használni a tárgyalásokkal kapcsolatban.
MTI - fideszfrakcio.hu