Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz dolga lelket önteni az emberekbe

Az emberek csalódottságáról, a választási hajlandóság csökkenéséről és a Fidesz-kampány ebből fakadó feladatairól beszélt Kövér László keddi sajtótájékoztatóján Pakson.


Dátum: 2006-02-21 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:51.929964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fidesz kampányának a legfontosabb célja az, hogy az emberekbe újra hitet, erőt öntsön" - jelentette ki a politikus.

Szavai szerint fontos, hogy "újra tudjunk bízni a jövőben, mert e nélkül a közös bizalom nélkül hiába nyer egy kormány választásokat, hiába van jó és megvalósítható programja, azt csak az emberek aktivitásával tudja megvalósítani".

Elmondta. miközben a 2002-es MSZP-s ígéretek "hihetőek voltak az emberek számára", ma azok, akik az ígéreteket tették, "arról próbálják az embereket meggyőzni, hogy a Fidesz által vállalt programpontok teljesíthetetlenek".

Újságírói kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc kijelentését, hogy ha felvetődne újabb blokkok építésének kérdése a paksi atomerőműben, arról népszavazást kellene tartani, a fideszes politikus úgy kommentálta: "a politikai elitnek megvan a maga lehetősége és felelőssége, hogy döntsön". Hozzáfűzte: a döntés ellen protestálók természetesen indíthatnak népszavazást.

A privatizációval kapcsolatos miniszterelnöki ígéretre, miszerint az atomerőmű állami tulajdonban marad, Kövér László úgy reagált, hogy "a paksi atomerőmű akkor nem lesz privatizálva egészen biztosan, hogyha a Fidesz nyeri a választásokat, ez az egyetlen garancia ennek az elkerülésére".

MTI - fideszafrakcio.hu

Kapcsolódó elemek