Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb családokat kellett kitelepíteni a belvíz miatt

Újabb családokat telepítettek ki Szolnok megyében a belvíz miatt; eddig országosan, két megyében, 17 lakóépületből 69 embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel kedden.


Dátum: 2006-02-21 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:14:59.919498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szolnok megyei Kunhegyesen öt lakásból 21 embert, köztük tíz gyermeket kellett kiköltöztetni az önkormányzat által biztosított átmeneti szállásra - mondta Dobson Tibor.

Hajdú-Bihar megyében 29, Szolnok megyében 40 embernek kellett elhagynia lakhelyét. A kiköltöztetések főként településszéli vagy külterületi, többnyire vályogból épült házakból történtek - közölte a szóvivő.

Dobson Tibor tájékoztatása szerint az országban 50 településen van belvízvédelmi védekezés, illetve készültség. Kora délutánig 100 helyre riasztották a tűzoltókat - mondta, hozzátéve, hogy pénteken 800, vasárnap 500 segélyhívást kaptak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: Hajdúhadházon, ahol különösen nagy károkat okozott a belvíz jelenleg a fertőtlenítésen dolgoznak. A veszélyeztetett házakban élők elhelyezésében a polgári védelem is segítséget nyújt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek