Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dr. B. eltűnt - az SZDSZ a múltat végképp eltörli?

Az újabb pedofilbotrány kirobbanása után alig egy órával, már sehol sem szerepel az SZDSZ honlapján Dr. B. Attila, a párt azon volt képviselőjelöltje, akit pedofil képek leötlésével, illetve tárolásával gyanúsít a rendőrség - jelenti a HavariaPress. Alig pár perccel délután négy óra után, így már az egyetlen fellelhető helyen is csupán űr tátong az SZDSZ honlapján, a Somogy megyei 3. számú választókerület megnevezés után.


Dátum: 2006-02-21 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:01.642384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nincs már megjelölve az idén január 14-én szombaton kiadott: elfogadott képvieslőjelölt listában az érintett politikus, a párt végleg eltűntette Dr.B-t, pedig a délelőtt folyamán még több helyen is szerepelt neve a párt weboldalának keresőjében.

HavariaPress - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek