Szerdán érkezhetnek haza a sárospataki kötetek
A tervek szerint szerda este, a Ferihegyi repülőtérre érkeznek meg az Oroszországból Magyarországra visszakerülő sárospataki kötetek - tudta meg névtelenséget kérő kormányzati forrásoktól kedden az MTI.
Dátum: 2006-02-21 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:02.815749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sárospataki református kollégium nagy értékű könyveit hétfőn szállították át a Nyizsnyij Novgorod-i Lenin könyvtárból a moszkvai magyar nagykövetségre.
A 136 kötetet tartalmazó, zöldre festett, nemzeti színű szalaggal átkötött hét faládát kedden kora este pecsételték le futárpostaként a nagykövetségen.
A köteteket, nyomtatványokat várhatóan egy Malév-járattal szállítják Budapestre. A kormányzati források biztonsági okokra hivatkozva nem közölték, hogy pontosan mikor érkezik a repülőgép.
A II. világháború végén a Szovjetunióba "elszármazott" könyvek állapotfelmérés és állagmegóvás céljára először az Országos Széchényi Könyvtárba kerülnek.
A gyűjteményt a Magyar Nemzeti Múzeumban március 1-jétől június közepéig tekintheti meg a közönség.
MTI - fideszfrakcio.hu