Tüntetések egy síita mauzóleum felrobbantása után
Tüntetések kezdődtek az iraki Szamarrában egy síita imám mauzóleumának felrobbantása után, a kormányfő háromnapos gyászt rendelt el.
Dátum: 2006-02-22 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:09.702678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig nem azonosított fegyveresek felrobbantottak szerdán reggel egy síita mauzóleumot a szunnita többségű Szamarrában, Bagdadtól 125 kilométerre északra. A támadók, akiknek célpontja Ali al-Hádinak, és fiának, Haszán al-Aszkárinak, a síiták tizedik és tizenegyedik szent imámjának szentélye volt, lefegyverezték a mauzóleumot őrző rendőröket, elhelyeztek két robbanó szerkezetet, majd elmenekültek - közölték a helyi hatóságok. A két detonáció következtében a mecset kupolája részben beomlott, és egyik minaretje is megrongálódott.
Az iraki biztonsági erők és az amerikai hadsereg egységei lezárták a szentély körzetét, a síita muzulmán hívők egyik fontos iraki zarándokhelyét, és házkutatást kezdtek a környező épületekben. Áldozatokról eddig nem érkezett jelentés, de félő, hogy a romok alatt emberek rekedtek. Ibrahím al-Dzsaafari miniszterelnök háromnapos országos gyászt rendelt el a merénylet híre után. Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, Irak legfőbb síita vallási méltósága pedig hétnapos gyászra szólította fel a síitákat, valamint arra, hogy rendezzenek tiltakozó tüntetéseket a mauzóleum megrongálása miatt.
A robbanásról értesülve Szamarra lakói több ezres tömegben vonultak az utcára, és bosszút követeltek. A mecsetek müezzinjei halált kiáltottak "Amerikára, amely elhozta Irakba a terrorizmust". A tüntetők körbe hordozták az imám turbánját, kardját és pajzsát, amelyek sértetlenek maradtak a robbantásban. Egy helyi szunnita mecset imámja is elítélte a merényletet, és figyelmeztetett: az elkövetők felekezeti viszályt akarnak szítani az iraki szunniták és síiták között.
A merénylet hírére a dél-iraki Nedzsefben is összegyűlt mintegy kétezer síita lakos, és bosszúért kiáltott.
MTI - fideszfrakcio.hu