Oroszország is Koszovó függetlenségét támogatja?
Nicholas White, a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) európai programigazgatója szerint Koszovó az idén vagy jövőre bizonyosan függetlenné válik, mert a balkáni hathatalmi összekötőcsoport minden tagja egyetért ezzel, és Oroszország is támogatja a tartomány feltételes függetlenségét.
Dátum: 2006-02-22 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:10.019445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
White a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban szerdán megjelent interjújában fejti ki ezt a véleményét.
"Nem az a kulcsfontosságú kérdés a Koszovó tartomány végleges státusáról folyó tárgyalásokon, hogy a tartomány Szerbián belül marad-e vagy sem. Koszovó biztosan független lesz, legvalószínűbb még az idén vagy jövőre" - mondja White, aki szerint a státustárgyalások fő témája, hogy miként teremtsék meg a szerb és más kisebbségek fennmaradásának feltételeit.
"Moszkvai diplomáciai források már korábban jelezték, hogy Oroszország elfogadja megoldásként a feltételes függetlenséget. Másrészt pedig Oroszország világosan Szerbia tudomására hozta, hogy nem fog élni vétójogával az ENSZ Biztonsági Tanácsában, de nem csak Oroszország küldött világos jelzéseket erről Belgrádnak" - mondja az egykori befolyásos nyugati politikusokat és diplomatákat tömörítő, válságmegelőzéssel foglalkozó nemzetközi csoport tisztségviselője.
White úgy tudja, hogy Gianfranco Fini olasz külügyminiszter útján Róma is "világos jelzést" küldött Belgrádnak, hogy Koszovó független lesz. Párizs pedig azt tanácsolta Belgrádnak, hogy álljon el jogi érvelésétől, és használja ki a státustárgyalásokat arra, hogy megvédje a koszovói szerbeket és nagyobb biztosítékokat eszközöljön ki a fennmaradásukhoz.
Az ICG európai programigazgatója szerint Belgrád egyetlen komoly javaslatot sem tett arra, hogy miként képzelné el Koszovó visszaintegrálódását Szerbiába. Viszont komoly felajánlás lenne részéről, ha egyenjogú státust javasolna a tartománynak Szerbia-Montenegró uniójában, és erről bizonyosan nagyon alapos tárgyalások folynának - mondta White.
MTI - fideszfrakcio.hu