Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belvíz - 42 ezer hektár víz alatt

A Közép-Tisza mentén két nap alatt megduplázódott, és ezzel 42 ezer hektárra emelkedett a belvízzel elöntött terület nagysága; a lakóépületek felvizesedése miatt további családoknak kellett elhagyniuk otthonukat, a kiköltöztettek száma 41-re nőtt - hangzott el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság operatív törzsének sajtótájékoztatóján szerdán, Szolnokon.


Dátum: 2006-02-22 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:15:13.776523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1999-2000-es időszakban tapasztalt nagy mennyiségű belvíz van kialakulóban a Közép-Tisza vidékén; a helyzetre jellemző, hogy a védelmi szakaszok közül az országban csak a kisújszállásin és a karcagin van érvényben harmadfokú készültség 24 órás folyamatos szivattyúzással - mondta a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A tíz belvízvédelmi szakaszból kilencen ugyanakkor első-, vagy másodfokban védekeznek a szakemberek.

Varga László igazgató tájékoztatása szerint a vízügyi szervezet 28 stabil szivattyútelepe az elmúlt 24 órában 2,5 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba, döntően a Hortobágy-Berettyóba. Emiatt a folyó vízszintje gyorsan emelkedik, és várhatón csütörtökön másodfokúra kell emelni az árvízvédelmi készültséget - tette hozzá.

Megnehezíti a védekezést, hogy a csatornák jéggel borítottak, és emiatt az elvezetésnél visszaduzzasztó hatás érvényesül - jelezte az igazgató.

Csomós Mátyás ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta: eddig Karcagon, Kunhegyesen, Tiszabőn és Törökszentmiklóson 41 embert kellett kiköltöztetni a víz által megrongált, vályogból készült, vagy rosszul szigetelt lakóházaból. A megyében összesen 250 ház van veszélyben kisebb-nagyobb mértékben - fűzte hozzá.

Dencs Árpád, a megyei önkormányzat vízjogi szakreferense arról számolt be, hogy a belvíz nem kíméli a mezőgazdasági területeket sem, eddig 62 ezer hektárt meghaladó művelt földön tapasztaltak káros felvizesedést. A megyei FVM-hivatal és a vízgazdálkodási társulatok 22 szivattyút üzemeltetnek, amelyek naponta fél millió köbméter vizet emelnek át a csatornákba - jegyezte meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek